11.-12. Fejezet

 

 

 

 

TIZENEGYEDIK SZELET

THEA

 

 

Fordította: Suzy

 

Jó, beismerem… kerülöm Sullyt.

Napok óta nem bukkantam fel a hajóján. Nem haragszom rá azért, ami a parton történt, hanem… inkább az ellenkezője.

Mindig büszke voltam az akaraterőmre, mindig képes voltam megtalálni a módját annak, hogy kordában tartsam magam, és távol azoktól a dolgoktól, amiket akarok, de tudom, hogy rosszak nekem. Vegyük például a Slice-beli munkámat.

Ilyen módon, extra mérges vagyok magamra, amiért nem voltam képes kontrollálni a késztetéseimet, és megcsókoltam Sullyt, megszegve az egyik szabályunkat.

Nem azért bujkálok, mert zavarban vagyok, hanem kerülőm őt, mert ez az egyetlen dolog, ami eszembe jut, hogy ne adjam meg magam.

Tudom, hogy ha mellette dolgozva tölteném az estéimet, megint megcsókolnám, és ha megint megcsókolnám, nem akarnám abbahagyni. Nemcsak ajkai érzete miatt az ajkaim alatt, mintha ott lenne a helyük, hanem a bennem keltett érzéseik miatt is.

Mintha ismét bele akarnék ugrani az ismeretlenbe.

Vele.

Nem engedhetem meg a szívemnek, hogy elragadja ez. A fájdalom legutóbb... olyan volt, mintha ezer apró tűszúrás érte volna a mellkasomat, ami megnyúz, kissé meggyógyul, és aztán megint összevagdos. Kurvára szívás volt.

Szóval, ja, egy nagy csirkeszar vagyok, elfutok a problémáim és az ismeretlen elől, de ez van. Már majdnem két éve ezt csinálom. Van rá esély, hogy elszalasztottam valami nagy dolgot, de egy csomó szívfájdalmat is kihagytam, és inkább érezném magam időről-időremagányosnak, minthogy újra megbirkózzak azzal a fájdalommal.

Ha el kell bújnom ahhoz, hogy ne ugorjak Sullyra, akkor elbújok.

– Rendben, Mogyoró, én megyek.

– Apa – sziszegem, miközben kiemelkedem a kocsi motorházteteje alól, amin dolgozom. – Mondtam, hogy ne szólíts Mogyorónak a munkahelyen.

– Én vagyok a tulaj – azt csinálok, amit akarok. Amellett, vége a munkaidőnek. Ez nem számít munkának.

Kinyitom a számat, hogy vitatkozzak, de meggondolom magam. Ez hiábavaló erőfeszítés. Különben sincs most kedvem vitatkozni. Általában csupa csípősség és pimaszság vagyok, szurkálódom, de mostanában én csak… blah.

– Oké, a héten ez a harmadik alkalom, hogy visszanyeled a szarkasztikus visszavágást. – Apa az ajtófélfának támaszkodik. – Mi a hézag?

– Semmi.

– Althea Jane Schwarz.

Felsóhajtok, hogy a teljes nevemet használja, leteszem a rongyomat és a kocsinak dőlve szembe fordulok vele. – Én csak… elgondolkodtam.

– Akarsz róla beszélni?

Persze, Apa. Imádnék arról csevegni, hogyan csókoltam meg a kamu pasimat, és most nem tudok nem arra gondolni, hogy megint megcsókolom.

– Ez bonyolult – mondom ehelyett.

Ellöki magát ajtótól, kihúzza magát, a mellkasát kidülleszti. – Az új barátod, akivel még csak egyszer találkoztunk, jól bánik veled?

A szemeimet forgatom. – Igen, Apa. Sully jól bánik velem.

És ez az igazság.

Sully tényleg jól bánik velem.

Türelmes, kedves és figyelmes. Bár azt mondta, nem tud olvasni bennem, a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást, valahogy sokkal jobban megért engem, mint is bárkivalaha.

Még akkor is segít nekem, amikor tudom, hogy a színjáték és a családom átverése lassan megöli őt az apjával kapcsolatos traumája miatt.

Ja, Sully jó hozzám. Túl jó hozzám.

Ezért van az, hogy nem akarok már az eddigi befogadóképességemen istúl belekeveredni ebbe vele. Így is túl sokat kérek tőle. Nem kérhetek még mást is. Mindkettőnk számára túl nagy a kockázat. Hátra kell lépnem, abba kell hagynom, hogy túl sokat lógjak vele, hogy mindenkinek könnyebblegyen, amikor véget ér ez a színjáték.

– Én csak… csak nem vagyok kész arra, hogy beszéljek, de minden rendben, oké? Tudsz bennem bízni?

Az apám tanulmányoz, keresi azt a bármit, ami elárulja a bennem felgyülemlő valódi zűrzavart.

Biztos egyre jobb vagyok a hazudozásban, mert visszahúzódik.

– Oké, de ha szükséged van rám – bármiben–, akkor itt vagyok, Mogyoró.

Mosolygok a becenévre. – Tudom, és ezért szeretlek.

– Jó. Megyek haza, megnézem, milyen gondba keveredett anyád Jonas és Frankie esküvői tervei miatt. – Megkopogtatja az ajtófélfát a bütykeivel. – Ne maradj túl sokáig. Nem akarom, hogy munkára pazarold a szombat estédet. Meg pihenésre van szükséged. Mostanában túl sokat dolgozol. Olyanmorcos vénemberré változol, mint én, ha hébe-hóba nem tartasz szünetet.

– Apa…

– Közvetlen utasítás a tulajtól az alkalmazottnak. Tarts szünetet! Hallasz engem?

Kihúzom magam, és szarkasztikusan tisztelgek. – Igen, uram.

Megrázza a fejét, kisétál az ajtón, és valamit motyog arról, milyen okostojás vagyok.

Amikor meghallom, hogy a bejárati ajtó nyikorogva becsukódik, kifújom a levegőt, és visszafordítom a figyelmemet a kocsira, amin dolgozom.

Ez egy nem idevalósié, aki egy teljesítménybeállítást akar, mielőtt visszaindul az akármilyen hegyekbe, ahonnan jött. Megígértem, hogy reggel nyolcra tipp-topp állapotban lesz, és csak be kell tennem a légszűrőt, és feltölteni a folyadékokat, aztán már indulhat is.

Néhány perccel később hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó, és kuncogok.

– Elfelejtettél valamit, vénember? – kiáltom.

– Nem.

– Szent… – Visítok, megpördülve szembenézek a betolakodóval. – Fenébe! Mit keresel te itt?

– Én, öö, belefutottam apádba odakint. Ő engedett be – mondja a háta mögé mutatva. – Nem hiszem, hogy nagyon kedvel.

Vihogok. – Nem kedveli egyik srácot sem, aki randizni próbál velem. A legutóbbi megpróbáltatás óta… – Elhallgatok, de Sully tudja, hogy az exemre célzok.

Bólint, mint aki érti, miközben ott áll az ajtóban zsebre dugott kézzel, dögösebbnek kinézve, mint valaha. A farmerje a megfelelő módon öleli körbe a hosszú lábait. Egyszerű szürke pólót visel, mint egy kibaszott kifutómodell, és hűséges baseball sapkája hátrafordítva van a feje tetején.Délutáni borosta sötétlik az állán, és fájdalom telepszik a lábaim közé, ahogy elképzelem, milyen érzés lenne, ha végigcsúszna a közepemen.

Ránézek, és meglepődve látom, hogy milyen intenzitással bámul rám. Szinte feketének látszanak a sötétkék szemei, és nem tudom eldönteni, hogy a haragtól-e, a vágytól vagy mindkettőtől.

Lenyelem a torkomban formálódó gombócot, a padlóra szegezem a tekintetem. – Mit keresel itt, Sully? – ismétlem csendesen.

– Itt vagyok, mert te itt vagy.

– Miért?

– Mert hiányzol.

Olyan bizonyossággal mondja ezt, olyan őszintén, és ez tetszik.

Az igazsága, hogy menyire valódi ő.

Tudom, hogy mire számíthatok tőle. Bízom benne.

De ezelőtt már bíztam valakiben, és a fájdalmon kívül nem kaptam mást tőle. Ezért kell Sullytkartávolságnyira tartanom.

– Nem kellene.

Megkeményedik a tekintete. – Hát ez kurvára nagy kár, Thea. Ez van.

Hirtelen előttem áll, villámgyorsan szelte át a helyiséget. Olyan közel van, hogy megérinthetem őt, de nem teszem.

Ahogy nem lépek hátra, amikor megszünteti a közöttünk lévő távolságot, még ha tudom, hogy kellene.

A mellkasa súrolja az enyémet, az arcomhoz emeli a kezét. Megcirógatja az arcomat, hátrahajlítja a fejemet, míg fel nem nézek rá.

– Hiányzik, hogy beszélgessünk – folytatja, a szemei belém fúródnak. – Hogy körülöttem vagy. Hallani, hogy nevetsz vagy édességet követelsz. Hiányzik az alma és vanília illat, amikor elmész, még ha nem is akarom, hogy elmenj.– Az ajkaimon időzik a tekintete. – Megcsókoltál.

Előrerántom az állam, nem hátrálok meg. – Megtettem.

– Megszegtél egy szabályt.

– Megtettem – mondom megint.

– Akkor azt hiszem, úgy igazságos, hogy én is megszegjek egyet.

Figyelmeztetés nélkül felkapja a lábaimat, és én ösztönösen a dereka köré fonom őket.

Addig hátrál velünk, míg a fenekemmela munkapad tetejére nem ülök. A lábaim közé fészkeli magát, és forróság szivárog a csiklómba, a szívem kalapál a várakozástól.

Az egyik kezét a hajamba csúsztatja, ami egy hajcsipesszel van hátrafogva– ez a munkában viselt frizurám– és kiveszi a műanyagdarabot.

– Így már jobb – motyogja, az ujjaival masszírozza át a rövid fürtjeimet, a száját az ajkaim melletti pontra ejti.

Lágy, lassú puszikat nyom végig az államon, egészen a fülcimpám alatt, aztán vissza a szám szélére. Megismétli a másik oldalon és esküszöm, az ajkai tűzből vannak, ahogy az én bőröm is kigyullad az érintése alatt.

– Sully… – lehelem. Nem akarom megtörni a varázst, de tudom, hogy muszáj. – A szabályok…

– Kapják be a szabályok– mondja, a hangja érdes és erős és biztos. – A szabályok baromságok.

– De szükségünk van rájuk. Nekem szükségem van rájuk. Nem kellene ezt csinálnunk. A határok elmosódnak…

– Akkor mossuk el őket együtt. – Végigsimít az orrával a nyakamon.– Annyira kibaszott jó illatod van, olyan rohadtul édes. – Megszagol. – Fogadok, hogy az ízed is édes.

A szavai rajtam vibrálnak, egyenesen a lábaim közé jutnak, ahol majd meghalok, hogy érezzem őt.

Mintha hallaná a gondolataimat, az overállom cipzárjához nyú,l és lefelé húzza.

Hagyom.

– Mit csinálsz velem? – suttogom, hagyom lecsukódni a szemeimet, belezuhanok az érintésébe.

Elhúzza a száját a torkomtól, és érzem, ahogy néz.

A szemeimet kinyitva a felhevült tekintetével találkozom.

– Meg foglak csókolni – mondja. – És aztán meg foglak dugni.

Visszanyelem a nyögésemet.

– Pont itt, ezen a munkapadon. Meg foglak dugni. Keményen. Aztán visszaviszlek hozzám,és újra megteszem. És újra. – A marka megfeszül a hajamban, csak annyira, hogy jó értelemben fájjon. – Nem fogunk a szabályokon gondolkodni vagy a jelentésükön. Ez csak szex, csak a feszültség oldása. Le fogunk ugrani, és nem gondoljuk túl a zuhanást.

Pislogok, a testem zümmög a szükségtől.

Nem a hiánytól.

Nem, szükségem van Sullyra, éreznem kell a száját, a kezeit. Éreznem kell őt magamban.

Jobban kell, hogy érezzem őt, mint amennyire félek attól, mit fog ez jelenteni reggel, mit jelent majd később. Felnőttek vagyunk. Lehet ez alkalmi szex. És ha nem, akkor majd átkelünk a hídon, amikor odajutunk.

Nem tagadhatom meg magamtól, amit akarok.

Lazít a fogásán, megmasszírozza a szúrást, amit a szorításával okozott.

– Mit mondasz, Thea? – suttogja a fülembe. – Benne vagy?

Nyelek egyet… és ugrok.

TIZENKETTEDIK SZELET

SULLY

 

 

Fordította: BaBett

 

Elnyomok minden kétséget, ami az elmémben száguld, és megfogadom, hogy nem fogom elrontani eztazzal, hogy túlgondolom.

Túl jó érzés ahhoz, hogy rossz legyen.

Végigcsókolom a nyakát, és a kezemet a kezeslábasába csúsztatom,és könnyedén letolom a válláról, majd a karjairól.

Ujjbegyeimmel végigsimítom a csupasz bőrét, és bár az érintésem egyszerű,tudom, hogy ő mindenhol érzi, libabőrös az egész teste.A mellbimbói átütnek a vékony pólóján, én pedig az egyikért nyúlok,és a hüvelyk- és mutatóujjam közé szorítom a megkeményedett bimbót.

Látni akarom, meddig mehetek el vele.

Zihál a fájdalomtól, a hangjai gyorsan hatnak a nadrágomban lévő helyzetre. Megismétlem újra, ezúttal nagyobb nyomást gyakorolva, és ő meghajol az érintésemre, és még többre vágyik.

Én is többet akarok.

Végigcsókolom az utat a mellkasán, egyenesen a mellbimbójáig, és köré zárom a számat.Újabb halk zihálás tör fel belőle az érintésre. Szopogatom és megcsípem,minden egyes támadással egyre nagyobb nyomást gyakorolva. Nem kapkodom el a mellei kényeztetését, imádom milyen súlyosnak érzem a tenyeremben.

Addig játszom vele, amíg már én nem bírom, mert szükségem van rá, hogy csupaszon érezzem.

Ahogy megragadom vékony szürke pólója szegélyét, felemeli a karját, és hagyja, hogy a fején át lehúzzam, és eldobjam, nem is tudom, hova.

Csak az overallja van a derekán, és egy melltartó, amiről határozottan elmondható, hogy nem az a ma-meg-fognak-dugni fajta.

És mégis, kibaszottul hihetetlenül néz ki.

Kissé tétovázik, ahogy ilyen kiszolgáltatottan ül előttem, de én ezt nem hagyhatom.

Úgy kell éreznie magát, mint egy istennő, ami valójában.

– Tökéletes vagy, Thea – mondom neki, miközben a kezem a bakancsához nyúl. Kikötözöm,majd oldalra dobom őket, leszarva, hogy hol landolnak.– De fogadok, hogy jobban néznél ki semmiben.

Lerántom a munkapadról, és a lábára állítom, a kezemmel szorongatvaa csípőjét, mert szinte nem is akarom elengedni, annyira félek, hogy a végén észhez tér,és rájön, hogy ez egy rossz döntés volt.

– Vedd le!

A pupillái kitágulnak a parancsomra, és úgy dörzsöli össze a lábait, mintha nem bírná elviselni az ott kialakuló sajgást.

Ki gondolta volna, hogy Theának van engedelmes oldala is?

Ellépek tőle, és feszült figyelemmel figyelem, ahogy a háta mögé nyúlés kikapcsolja a melltartóját. A padlóra dobja az anyagot, majd a kezeit a csípőjére teszi, a kezeslábasát a bokájáig tolja, és kilép belőle.

Csak alsóneműben áll előttem, és a golyóim elkezdenekelnehezedni a várakozástól, hogy mi fog következni.

– Mindent.

Bassza meg! A hangom még a fülemnek is durván hangzik.

Ujjait a bugyijának derekába akasztja, és lecsúsztatjaa lábáról... lassan, mint egy kínzó szajha, és én ,mint egy mazochista,nézem, ahogy az anyag kibaszott centiről centire elmozdul.

– Most te vetkőzz le!– mondja nekem.

Én vigyorgok. – Ó, Thea. Ez nem így működik.

Odasétálok hozzá, és addig nyomulok hozzá, amíg a háta a padnak nem ütközik. Szellemként simítom végig a számat az arcán, amíg az ajkaim a füléhez nem érnek, miközben a kezemet feljebb csúsztatoma testén, megállva, hogy megcsípjem a még-mindig-pokolian-kemény mellbimbóit. Ujjaimat felfelé csúsztatoma testén, amíg a kezem a torkára nem szorul épp csak annyira, amennyire szükséges, hogy tudja, ki a főnök.

– Én leszek itt az, aki a parancsokat adja. Te pedig hallgatni fogsz rám. Megértetted?

Van egy olyan érzésem, hogy általában nem az a fajta, akit elnyomnak az ágyban, de valami életre kelt benne, és egy bólintással nyugtázza a parancsomat.

A kezemet a tarkója köré csúsztatom, rövid fürtjeit az öklöm köré fonom, és magamhoz húzom egy forró, kemény csókra. A nyelvem becsúszik a szájába, körbeforgatva azt az övé körül, érzem, hogy a térdei kezdenek remegni, és tudom, hogy többre vágyik.

Szabad kezemmel lágy, nyugodt érintésekkel siklok végig a testén. Tudom, hogy ez megöli, a szíve a mellkasában dobog, ahogy gyorsan felfelé és lefelé mozog... és újra fel és le. Azt akarja, hogy siessek, de én nem engedekilyen könnyen.

Ujjaimmal végigsimítok a dombján, mire ő lábujjhegyre hajol, még többért lüktetve.

Elhúzom a kezemet, ő pedig felnyög, és a sarkai visszahullnak a padlóra.

Kuncogva visszateszem az incselkedő kezemet.

Lassan lefelé haladok, egyik ujjamat végigcsúsztatom a forróságán, és ó,a kurva életbe. Olyan puha... olyan éhes. Fogadok, hogy a puncijának ugyanolyan jó íze van, mint a többi részének.

Képtelen vagyok ellenállni az ízlelésnek, a számhoz viszem az ujjamat, és lenyalom az ujjamról, miközben ő tágra nyílt, kéjes szemekkel figyeli.

Visszacsúsztatom a kezemet a lábai közé, és végigsimítom ujjammal az érzékeny csiklóját. Majdnem térdre esik, és nekem kell magamhoz szorítanom, hogy ne essen le.

Látni akarom, ahogy először hatolok be, és elhúzom a számat a szájától, a fejemet a halántékának támasztom, de a haját továbbra is a markomban tartom.

Lenézek, miközben egyik ujjammal apró, kínzó körökben végigsimítok a csiklóján. Érzem, ahogy a farkamból szivárog az előnedv, és egy részem a padra akarja dobni, és eszméletlenül megdugni, de a másik részem azt akarja, hogy még egy kicsit tovább izzadjon.

– K-kérlek – nyöszörögi.

Engedek, és egyetlen ujjamat belenyomom, ő pedig megkönnyebbülten sóhajt fel.

– Meg akarsz ölni, ugye? – kérdezi, a hangja száraz ésrekedt, miközben gyengéden simogatom.

– Talán.

– Sully…

Felkiált, amikor kihúzom az ujjamat abelsejéből, de elhallgattatom egy csókkal, miközben visszaemelem a padra. Karjait a nyakam köré kulcsolja, hogy magához húzzon.

Nem szakítom meg a kapcsolatunkat, miközben azon dolgozom, hogy kigomboljam a farmeremet, és letoljam a nadrágot, hogy kiszabaduljon a fájó farkam. A kezemet rákulcsolom a hosszára, megsimogatom magam néhányszor, és az előváladékot szétdörzsölöm a péniszem feje körül.

Elszakítva a számat az övétől, a pad széléhez vonszolom Theát,lefejtem magamról a karjait, és a padra fektetem őket úgy, hogy a lábai mellett feküdjenek a pad két oldalán.

– Azok ott maradnak. Nem számít, milyen keményen duglak, ott maradnak.

Felnéz rám, a szemei üvegesek a vágytól, és bólint.

Hozzálépek, és ő lazán a derekam köré tekeri a lábait, miközben én megragadoma farkamat, és a mohó puncijához nyomom.

Hátraveti a fejét, ahogy a fejem lebukik, de én nem tudok másfelé nézni,a kezem a dereka köré fonódik, stabilan tartom, és figyelem, ahogy fokozatosan, kibaszottul felfal engem.

Nem sürgetem, élvezem a melegségének érzését.

És ő tényleg kurva meleg.

Majdnem túl meleg.

– Kibaszottul bassza meg! A francba! Bassza meg! – káromkodom, és megállítom magam, hogy ne vágódjak bele, mielőtt elvesztem az önuralmamat.

– Mi van? – morogja, ugyanolyan feszültnek tűnve, mint én.– Mi a baj?

– Nincs nálam óvszer.

– A francba! Bassza meg! – visszhangozza.

– Tudom. Nem éppen ezt terveztem.

Semmit sem terveztem –sem a találkozást vele a Slice-ban, sem azt, hogy másodszor is összefussunk, és főleg nem azt, hogy rávegyem magam, hogy színleljek vele egy randit.

Ahogy azt sem terveztem, hogy vágyom a társaságára, a nevetésére, a mosolyára... rá.

De itt vagyunk, és még ha akarnék is, nincs visszaút.

Most már nem.

– Fogamzásgátlót szedek, de ha aggódsz, vagy nem bízol bennem, akkorkihúzhatod, hogy extra védelmet kapj.

– Bízom benned, de mi van az extra védelemmel?

Összeszorítja a fogait, ingerülten attól, hogy a határán tántorog annak, amire annyira vágyik. – Nem gondolod, hogy elmondanám neked, ha nemi betegséggel rohangálnék, Sully?

– De igen.

– Remek. Most pedig dugj meg, ahogy megígérted. Te... ó, Istenem! Oh, szent szar!

A pimasz megjegyzései nyögéssé halványulnak, ahogy önfeledten belé hatolok.

– Mondtam, hogy te leszel az, aki könyörögni fog.

– Fogd be! – A szavainak keménynek kellene lenniük, de úgy jönnek ki, mint egy sóhaj.

Közénk nézvefigyelem, ahogy eltűnök benne.

Aztán megint. És újra.

– Nézz ránk, Thea! – Arra a pontra veti a tekintetét, ahol összekapcsolódunk, és figyeli, ahogy belé hatolok, és a szája egy O-t formál. – Jól nézünk ki együtt– mondom.– Jól érezzük magunkat együtt.

Több értelemben is, nem csak ebben az egyben.

– Olyan kurva jó – ért egyet. – Még. Kérlek.

Többet adok.

Újra és újra adok, miközben a mellei szabadon ugrálnak a kemény mozdulataimtól.Hátradöntött fejjel, nyitott szájjal, néma örömkiáltásban. Felemeli a kezét, mintha a hajamba akarná csúsztatni, de én lelassítoma mozdulataimat, és ő megérti a célzást, és visszateszi oda, ahová mondtam neki, hogy tartsa. A lábai erősen körém fonódnak, úgy tart, mintha félne, hogy ha elenged, eltűnök.

Ó, Thea, mintha én valaha is el akarnék menni.

A golyóim szorosabbra húzódnak, és mivel kurvára túl régen volt már, hogy bármi is ilyen jó érzés volt – ha volt egyáltalán –, tudom, hogy nem fogom tudni sokáig visszatartani.

Közelebb húzom magamhoz, egyik karommal biztonságosan tartom, miközben a másikat közénk csúsztatom, és köröket rajzolok a csiklója fölé.

– Olyan közel vagyok– nyögi.

– Hála a fasznak, mert alig bírom visszatartani magam.

– Tudod keményebben csinálni?

– Jézusom! – motyogom. – Azt hiszem, tényleg te lehetsz álmaim nője.

Hallgatok a kérésére, és két lökés múlva már szétesik körülöttem.

Elengedem magam, vadul csapódok belé, amíg majdnem felrobbanok. Az utolsó pillanatban húzódok ki, és az egész hasát beterítem a magommal.

Thea hozzám dől, és ugyanolyan nehezen és felszínesen lélegzik, mint én.

A fejét az enyémhez hajtja, és felsóhajt. – Hogy a fenébe fogunk valaha is ebből visszajönni, Sully?

Nem fogunk.