17.-18. Fejezet

  

 

TIZENHETEDIK SZELET

THEA

 

 

Fordította: Elorie

 

Pontosan egy hét van az esküvőig, és én már kezdem elfelejteni, hogy milyen is a saját ágyamban aludni.

Minden egyes estét Sully hajóján töltök, mióta felbukkant a műhelyben azon az estén.

Egy sem maradt ki.

Mindent megteszek, hogy munka után hazamenjek és figyelmen kívül hagyjam a vonzódást a dokk felé, de mindig azon kapom magam, hogy még napnyugta előtt a fedélzetre lépek.

Egy drog, ami az ereimben áramlik, és sokkal inkább függő vagyok, mint amennyire be akarnám vallani.

– Hadd tisztázzam – mondja Sully, ahogy azöreg csotrogányát vezeti arra az útra, ahol felnőttem. – Elköltöztél a gyerekkori otthonodból, ahol ingyen szállásod és kajád volt egy apartmanba a műhely mellett, mert rajtakaptad az anyukádat és az apukádat, hogy a kanapén csókolóznak?

– Úgy mondod, mintha csak egyszer történt volna meg. De háromszor történt. Háromszor! És a harmadik alkalommal az anyámon már csak melltartó volt, és apám keze a szoknyája alatt volt. – Beleborzongok az emlékbe. – Ne mondd, hogy te nem költöztél volna ki, ha te láttad volna ezt.

– Ó, én rögtön összehánytam volna magam, ha ilyen szart látok. De ingyen szállás és kaja.

– Mondja az, aki kiköltözött Winstontól, ahol ugyanolyan volt a helyzet.

– Ő és Drew állandóan a nappaliban dugtak, amikor azt hitték, hogy én alszom. Nem is tudták, hogy általában ébren voltam, és a főiskolai kurzusaimon dolgoztam. Elég szép pénzt költöttem el zajszűrős fejhallgatókra, hogy elnyomjam ezeket a hangokat. Winston egy kibaszott dumagép.

– Te sem vagy épp halk – mutatok rá.

– Nem, mintha panaszkodnál.

– Ó, nem is. Ha már a hálószobai aktivitásodról beszélünk… nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen… parancsoló vagy az ágyban.

– Miért? Csak azért, mert… minek is hívtál? A csendes, lelkizős fajta vagyok?

– Őszintén? Igen.

– Ne ítélj meg egy könyvet a borítójáról, Thea.

– Megtanultam a leckét.

Azzal a mosolyával vigyorog rám, ami kezd nagyon a szívemhez nőni.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni.

– Igen?

– Olyan erősakaratú okostojás vagy, szóval nem voltam benne biztos, hogy harcolni fogsz-e velem ebben.

– Én sem – vallom be. – Mármint nem hittem, hogy ennyire tetszeni fog. De ez elég… dögös.

A lábam közti sajgás visszatér, mintha nem csak pár órával ezelőtt lett volna bennem Sully.

Úgy tűnik, hogy így működik ez. Nem tudok betelni vele. És nemcsak a szexszel.

Hanem azzal sem, hogy vele vagyok. Még csak beszélgetnünk vagy kefélnünk sem kell. Van valami megnyugtató a jelenlétében. Olyan, mint amikor csak ülök csendben reggelente és lélegzek, magamra koncentrálva.

Sully ezt a fajta biztonságérzetet adja meg nekem, és annak ellenére, hogy jobban szeretek vele lenni, mint valaha is gondoltam volna, mégis halálra rémít.

Azóta, hogy elkéstem a munkából, mert nem tudtam megállni, hogy rá gondoljak, megpróbáltam mindent megtenni, amit csak tudtam, hogy ne gondoljak arra, hogy mit is jelent ez az egész kettőnk között. És az alatt, hogy minden tőlem telhetőt, azt értem, hogy minden szabad pillanatomat feltöltöttem valamivel, bármivel, beleértve őt is.

Nevetségesen hangzik, de annyira egyszerű, amikor együtt vagyunk, hogy nem kell gondolkoznom. Csak lehetek.

Fogadok, ha leülnék és elemezném ezt egy kis ideig, akkor máshogy látnám ezt a részét.

Szóval nem teszem.

– Örülök, hogy így gondolod. – Még egy pimasz vigyor.– Melyik ház?

– Az a fehér – mondom egy kétszintes házra mutatva, csak három házzal odébb.

– Thea… mind fehér.

– Jól van na, okostojás. Az, amelyiknek mohás a zsaluja, és kutyafák vannak a postaláda körül.

Lehúzódik a kocsival a felhajtóra, Jonas kocsija mögé.

– Azt is mondhattad volna, hogy az, amelyik előtt az őrülten drága autó parkol – füttyenti el magát elragadtatva. – Azt hiszem, Porter az egyetlen másik fickó a szigeten, aki elég gazdag, hogy ilyesmit vezessen.

– Ó, az a régi tragacs?

Felém kapja a fejét, úgy kémlel engem. – Kérlek. Garantálom, hogy az a kocsi jobban felizgat téged, mint engem.

Én ebben nem lennék olyan biztos, Sully.

– Csinos, mi? – csekkolom le a BMW M4-est, amit az öcsém vett magának, azt a kurva, bekerültem az NFL-be jutalomként. – Egy csomó póni van a motorháztető alatt.

– Megengedte, hogy te is vezesd?

– Én vagyok az idősebb, nem volt más választása.

– Bírom a stílusod, Thea – mondja felidézve a szavaimat a múltkori, strandolós napunkról. A ház felé biccent. – Készen állsz, hogy bemenjünk?

– Nem.

– Nos, az nagy baj. A szüleid már várnak minket, és 95%-ban biztos vagyok benne, hogy az apád utál engem, szóval nem akarok elkésni – mondja nevetve.

– Nem utál téged… Nem hiszem.

– Olyan megnyugtató.

– Csak védelmező – mondom. – Én vagyok az ő kicsi lánya, tudod? Nehéz neki ezt elengedni.

– Talán seggfej kisugárzásom van, vagy valami?

– Egyáltalán nem, de elég biztos vagyok benne, hogy hazavihetnék egy kölyökkutyát is, és az apám meg akarna óvni attól, hogy összetörje a szívem.

– Jó apának tűnik. – Ez olyasmi, ami neki sosem volt meg, és észreveszem a szomorú mosolyt az ajkain, mielőtt megköszörüli a torkát.

– Készen állsz? – kérdezem, témátváltva.

– Hogy találkozzak a kamu barátnőm szüleivel? Hogyne. Mi a francért is ne?

Kamu mosolyt tapaszt az arcára, de nem tudom, hogy azért van, mert nem várja azt, amit tenni készülünk, vagy azért, mert még mindig azálbarátnő kifejezést használjuk.

– Gyerünk! – mondom, közben játékosan vállba lököm, megpróbálva feldobni a hangulatot. – Nem lesz olyan rossz. Ezért töltöttünk együtt olyan sok időt, emlékszel? Hogy felkészüljünk erre. Nos, azért, meg azért, mert eszméletlen vagyok az ágyban.

– Tudtam, hogy csak a testemért akarsz.

– Ugyan már. Meg kellett volna tartanod magadnak a himbilimbidet, rémlik? Te vagy az, aki nem tudott ellenállni a női szerveimnek.

– Igen, Thea, pont a női szerveid voltak azok, amiknek nem tudtam ellenállni. Semmi más nem lehetett.

– Mint például?

Csak nevet, de semmi humor nincs a nevetésében.

– Az önbizalmad. A beilleszkedési kényszer teljes mellőzése. Az okosságod és nem csak az okoskodásod. A mosolyod. Az az idegesítő félig fújtatós, félig nevetős dolog, amit csinálsz. Az arcod, amikor elélvezel. Az édesszájúságod. – Kifújja a levegőt. – Ez válasz volt a kérdésedre?

A szívem olyan erősen dörömböl, hogy érzem a fülemben is.

Nem számítottam ilyen hosszú listára.

Nem hittem, hogy minden kimondott szava melegséggel tölt el.

Nem hittem, hogy ennyire boldog leszek.

Megnyalom a kiszáradt számat, és bólintok.

– Igen, Sully, ez válasz a kérdésemre.

– Jó, akkor most be is mehetünk, mielőtt az apád elkezdi a síromat ásni? Valami azt súgja nekem, hogy már kinézte a helyét.

 

 

 

 

– Kérsz még? – kérdezi anyám már másodszorra Sullyt. – Van még teánk és még sör is van a hűtőben, ha azt szeretnél inkább.

– Engem sosem kínálsz sörrel – duzzogom. – És én a lányod vagyok.

– Pont azért nem kínáltalak sörrel, mert a lányom vagy. Mehetsz és hozhatsz magadnak.

Sully kuncog anyám válaszára.

– Nem kérek, Mrs Schwartz, köszönöm.

– Hányszor kell még neked mondanom, hogy hívj Leticának? Mrs Schwartz az anyósom volt, és nem akarom, hogy hozzá hasonlítgassanak.

– Mi? A nagyi egy szent! – mondja Jonas.

– Egy átkozott veszélyforrás – kotyog közbe az apám. – Mindig beleüti az orrát mindenki más dolgába.

– Nos, Anya, nem én akarok a rossz hír hozója lenni, de ebben határozottan hasonlítasz a Nagyira – mondja az öcsém.

– Már megbocsáss, azt akarod mondani, hogy ki akarod magad záratni ma este a házból? Már megint?

– Megint? – kérdezem. – Megint mit tettél, Jonas?

– Szarházi volt, ezért az anyád kizárta őt, jogosan.

– Anya!

– Mi az? – vonja meg a vállát. – Nem zártam ki a terhes menyasszonyát, csak őt. Nem kellett volna megpróbálnia folyton tönkre tenni az esküvői terveinket.

– Az ő esküvői terveiket – javítom ki.

– Az övék, a miénk… mindegy is – pufog Anyu. – Miután előállt az egész dedikált focilabdás ötletével bárki beleegyezése nélkül, még felhívta a szolgáltatót is, hogy megváltoztassa a fogadás lejátszási listáját.

– Mire?

– Kizárólag Rolling Stones-ra– mutat rá Jonas a menyasszonyára. – Ők a kedvenceid! Ezt érted tettem!

– Csak mert szeretem őket, nem jelenti azt, hogy őket akarom hallgatni az egész. Esküvőnk. Alatt.

– Pontosan – a mi esküvőnk. Anyám mellé álltál, és ellenem fordultál!

– A hormonok miatt – vonja meg a vállát. – Te hoztad létre ezt a szörnyet, nem én.

– Annyira sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az őrületbe – mondom Sullynak. – Annyira kínosak.

– Jaj, csitt már! Annyira nem is vagyunk rosszak!

– Elég fárasztóak vagytok – kotyog közbe az apám.

– Te csak maradj ki ebből, Mr. Ünneprontó!

– Mit tettél, hogy büntibe kerültél, Apus? – fordulok apámhoz.

– A sarkamra álltam, és közöltem, hogy nem lesz kacsatánc. Szóval természetesen, ezen felhúzta magát.

– Nem húztam fel magam – mondja anyám lebiggyesztett szájjal. – Én csak… csalódtam.

– Sosem csalódtál azóta, hogy harmincvalahány éve hozzám jöttél – kacsint rá apám.

– Lehetne, hogy ne? – mondja Jonas kicsit öklendezve a közjátéktól.

– Tudod te egyáltalán, hogy mióta is vagyunk házasok? – kérdezi anyám a fiát figyelmen kívül hagyva.

Apám a szemét forgatja, de igazi ingerültség nélkül.

– Persze, hogy tudom. Minden egyes nap emlékeztetsz rá, mióta elmúltunk húszévesek.

– Több, mint harminc éve? – szólal meg Sully, nyilvánvalóan számolgatva. Ekkor jövök rá, hogy nem tud túl sokat a szüleimről és a szerelmük történetéről.– És még akkor házasodtak össze, amikor tinik voltak?

– Meséld el neki a történetet! – mondja Frankie összecsapva a kezét. – Annyira édes!

– Igen, Harvey, mondd csak el neki. – Anyám vigyorogva paskolgatja meg apám vállát.

– Ahh, már megint ez – morog. – Oké, rendben. Egy kisboltban találkoztunk, nem máshol. Letica elejtett egy liter tejet. Én elveszve a saját világomban csak fel akartam kapni az ebédemet, és elhúzni onnan vissza dolgozni, de megcsúsztam a tócsában.

– Beütötte a fejét a chipses polcba, ahogy esett, és azokat is magára borította – vág közbe anyám. – Szörnyen éreztem magam. Annyira szánalmasan nézett ki ott a földön elterülve, nem tudta, hogy először a fejéhez vagy a hátához kapjon-e.

– Ő meg csak állt ott, csak állt fölöttem keresztbe tett karral, a szemét forgatva, mintha idegesítené, hogy elcsúsztam az általa okozott rendetlenségben. Aztán azt mondta, hogy…

– Igazán odafigyelhetnél, hogy hova lépsz– nevet anyám az emléken, aztán megvonja a vállát. – Mit is mondhatnék? Nem válogattam meg a szavaimat.

– Már tudom, honnan örökölted ezt – mondja Sully rám nézve.

– De szereted – duzzogok.

– Hát persze.

Helló, pillangók. Jó titeket újra látni.

– Miután végre feltápászkodtam, felajánlotta, hogy meghív ebédre bocsánatkérésképpen, habár szeretném leszögezni, hogy végig panaszkodott miatta– rázza meg a fejét apu. – Mindegy is, azóta együtt vagyunk. Úgy tűnik, nem tudtam lerázni az okostojást.

– Ugyan, mintha meg akartál volna szabadulni tőlem. Ki tudná elviselni a borzalmas vicceidet?

– Találnék rá készséges áldozatot.

Nézem, ahogy oda-vissza replikáznak, közben pedig elkezd a mellkasomban fájdalom képződni.

Mindig is azt akartam, ami nekik is megvan, valami szórakoztatót és támogatót, valami tartósat.

Valami igazit.

Lehetnénk igaziak, Thea?

Sully korábbi szavai visszhangoznak a fejemben, de próbálok nem beléjük kapaszkodni, helyette mentálisan ragaszkodni ahhoz, hogy ez csak szex. Csak túlgondolod a dolgot.

– Annyira szerelmesek – suttogja Sully mellettem.

Nem vagyok benne biztos, hogy felfogja, hogy ezt hangosan is kimondta, de amikor elkapja a tekintetét a civakodó szüleimről, libabőrös leszek.

– Igen, azok – mondom nagyot nyelve.

– Azt hiszem, én is valami ilyesmit szeretnék egy nap.

A lélegzetem elakad.

Ahogy rám néz? Az igazi, mintha nem is gondolnám túl a dolgot.

Ez minden, amire vágyom.

És minden, ami megrémít.

 

 

 

TIZENNYOLCADIK SZELET

SULLY

 

 

Fordította: Elorie

 

Nem volt dzsudzsu, semmi varázsos pillanat. Semmi különös nem történt.

Egyszerűen csak megesett.

Beleszerettem Thea Schwartzba.

Igazán akarom őt. Akármeddig is maradna velem, addig én akarom őt.

– Jól vagy? – kérdezi, ahogy bemászik a kocsimba.

– Aha– mondom.– Miért?

– Csak úgy elcsendesedtél – elvigyorodik, ahogy kimondja a szavakat.– Kit akarok átverni? Temindig csendes vagy. Ideges vagy az esküvő miatt?

– Nem.– Ez az igazság. Theával lenni olyan természetessé vált, hogy nem is tudom hányszorfelejtettem el, hogy ez nem is igazi. – Már nagyon várom.

– És végre megkaphatod az aláírt focilabdádat, igaz? – incselkedik.

– Nyilvánvalóan. Egy szép napon ezreket fog érni.

– Micsoda aranyásó!!! Csak a kapcsolataim miatt akar engem…

Ó, Thea. Annyi minden miatt akarlak.

– Te izgatott vagy az esküvő miatt? – kérdezem, hogy eltereljem a figyelmemet.

– Hihetetlenül! A tesómat úgy megigézteFrankie, alig várom, hogy lássam amint megkapmindent, amire valaha is vágyott!

Veled mi van? Te mire vágysz?

Áradozik a tesója románcáról, én pedig robotpilóta módba kapcsolok, ahogy leparkolok a kocsival,és kinyitom neki az ajtót. Thea végig beszél, ahogy lesétálunk a hajómig, de nem hallom, mitmond.

Nem tudom hallani, nem tudok figyelni.

Semmire azon kívül, hogy totál beleestem, és egy belső hang sikít, mert tudom, hogy fog ez végződni, és nem lesz kedvező számomra.

Nem egyszerűen olyan érzés, mintha áthágnám a szabályokat. Sokkal inkább, mintha porrá zúznámőket. Azt ígértem neki, hogy őszinte leszek, és most már nem vonhatom vissza.

Egy pillanatra megállok, de észre sem veszi. Csak sétál tovább és beszél, miközben a kezeivelgesztikulál.

Gyönyörű a holdfényben, az idomai, a magabiztossága, és olyan kibaszottul szexi. Csak a dereka köréfonom volna a karjaimat, hogy magamhoz húzzam. és soha ne engedjem el.

Soha ne hagyjam elfutni.

Mély levegőt veszek.

– Thea?

Felém pördül játékos vigyorral az ajkain. – Ez a nevem és teljes mértékben felhatalmazlak, hogyhasználd az ágyban!

– Mit csinálunk itt?

Kuncog. – Azon gondolkodtam, elítélnél-e, ha ennék legalább két csokis pudingot mindaz után, amitmegettünk a szüleimnél, aztán rájöttem, hogy…

Hirtelen elhallgat, és a tekintete komollyá válik.

– Nem azt kérdezed, hogy éppen most mit csinálunk, igaz?

Megrázom a fejemet egyszer.– Nem – Közelebb lépek hozzá.– Mi mit csinálunk? Mi ez? – Még egylépés.– Mi ez köztünk?

– Én… – Megnyalja az ajkait, és mindenhová néz, csak rám nem.

Megrémült. Látom, érzem rajta.

– Mert mit akarsz, mi legyen köztünk, Sully?

– Van egy olyan érzésem, hogy tudod erre a választ.

– Ez kamu. Ez csak szex. – A szavai hidegek, mintha csak milliószor gyakorolta volna.

– Nem.– Rázom meg ismét a fejemet. – Nem az. Már rég nem az… régebb óta, mintbármelyikünk is észrevette volna. Te is tudod, én is tudom.

A földre szegezi a tekintetét, én pedig közeledem hozzá. Egyik kezem a csípőjén, a másikkalmegemelem az állát, hogy a szemébe tudjak nézni.

– Thea…

– Ne – mondja.– Egyszerűen csak ne.

– De igen.

– Nem. Ne tedd tönkre ezt.

– Én nem teszem tönkre. Én…

– Miért? – kérdezi.– Miért nem elég neked ez?

– Mert elbasztam.– Magamhoz rántom.– Mert elbasztam, és beléd szerettem!

Lehunyja a szemeit, az arca összerándul. – Nem gondolod komolyan, igaz?

– De igen, Thea, minden egyes szavát.

– De az nem lehet…

– Pedig kurvára így van.

Kinyitja a szemeit. – Nem teheted, mert én nem tehetem…

– Rugaszkodj el – suttogom a fülébe, ahogy a vállára hajtom a fejem –, és élvezd a zuhanást!

– Félek.

– Tudom, én is. De te megéred a kockázatot.

Váratlanul az ajkait az enyémhez nyomja.

És amekkora bolond vagyok, hagyom is neki. Sőt, mégvissza is csókolom, a feneke alá csúsztatom a kezeimet, és becipelem a hajómba. Levetkőztetem éslefektetem a paplanra. A lábai között ténykedek, és könyörgök.

Könyörgök, hogy adja be a derekát.

Hogy rugaszkodjon el.Hogy élvezze a zuhanást.

Csöndben könyörgök neki, hogy maradjon. Pedig eddigre már tudom, hogy nem fog.