5.-6. Fejezet

ÖTÖDIK SZELET

THEA

 

 

Fordította: Tony

 

– MI AZ A PÓLÓDON?

– Komolyan, Apa? – biggyesztem le bosszúsan az ajkam. – Nem vagyok már kisgyerek. Nem dőlök be, hogy aztán megpöcköld az orrom.

Vigyorogva megemeli a vállát. – Ahogy gondolod.

– Mi tart a testvérednek és Frankie-nek ennyi ideig? – Anyám próbál kikukucskálni a zárt bokszból, ahol ülünk, de túl alacsony, hogy bármit lásson. Átérzem a fájdalmát. Jonasszal ellentétben, én nem örököltem apám magasságát. Én anyám rövid lábaival vagyok megáldva.

Apám körülnéz, és felsóhajt. – A francba. Megálltak Blythe-nál és Randynél. Az a két pletykaláda órákig fel fogja őket tartani, ha valaki nem lép közbe. – Leteszi az étlapját, és talpra áll. – Megyek, megmentem őket.

– Ne mondd el apádnak – mondja Anya, amint apa hallótávolságon kívül van –, de az a Randy nagyon jól néz ki. Képes megállni, és órákig beszélgetni velem. – A szemöldökét táncoltatja.

– Te céda!

– Ó, kérlek! Tudod, hogy fülig szerelmes vagyok az apádba. Amiket az az ember képes…

– Esküszöm, Anya – tartom fel a kezem –, ha valami olyannal fejezed be a mondatot, ami távolról is szexuális, sikítani fogok.

Összeszorítja a száját, próbál nem nevetni. – Azt akartam mondani, hogy a szívemmel egyetlen pillantásával, de érdekes tudni, hogy a te agyad azonnal valami szexuális felé indult el. Ez azt jelenti, hogy gondolkodsz a szexen. – Vigyorog. – Talán az új barátod jóvoltából? Hogy megy?

Szuperül, Anya. Alig beszél, és nem fojt meg a szeretetével, mert… ó, igen, mert nem létezik.

Nem törhetem össze a szívét ilyen igazságbombával. Aggódik értem, hogy túlságosan leterhel az üzlet, és soha nem találom meg az igaz szerelmet, mint ő és az apám.

Az igazság az, hogy nem bánnám, ha találnék valakit, akivel eltölthetném a szabadidőmet. De nem keresem, mert tudom, hogy nagyjából lehetetlen lenne találni valakit, aki el tudná viselni az én időbeosztásomat, amikor ilyen kevés az emberünk. Amikor elfogadtam, hogy a Schwartz Auto második telephelyének vezetője legyek, nem gondoltam, hogy ez ennyire kimerítő lesz. Már értem, hogy apám miért jön haza mindig olyan későn, hagyja ki a vacsorákat, és dolgozik hétvégén is. Mi vagyunk az egyetlenműhely a szigeten. Ez jó, mert nincs versenytársunk, de ennyi… csak mi vagyunk. Amikor elfoglaltak vagyunk, minden kézre szükség van, így a vezetői feladatokat félreteszem, és csak hétvégén tudok eljönni a Slice-ba, hogy kifújjam magam. Végre a turistaszezon vége felé járunk, szóval hamarosan lassíthatunk. Alig várom – ez a nyár brutális volt.

Legnagyobb bánatomra a szerelmi életem – vagy akár csak a szex– háttérbe szorult.

És ez baromi sajnálatos, mert egyre kevesebb időm van kísérőt találni a bátyám esküvőjére.

Kell egy partner a nagy banzájra. Nem jelenhetek meg egyedül, különösen most, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy hozok plusz egy főt.

Szélesen mosolygok, a legbénább totál-szerelmes vigyoromat villantom. – A dolgok… – Felsóhajtok, hogy elhitessem. – Csodásak. Ő csodálatos.

– Jó. Már aggódtam, hogy az a seggfej összetörte a szívedet, és elvette a kedvedet a randizástól.

Kitör belőlem a nevetés, amikor seggfejnek nevezi.

Amikor Jaden és én szakítottunk, elég gyorsan rájöttem, hogy a szüleim gyűlölték őt. Amikor összetört szívvel rohantam anyámhoz, mint egy taknyos, csúnya csődtömeg, és elmondtam, mi történt, ő annyit mondott, hogy „Halle-kicseszett-luja!”, aztán kinyitott egy üveg bort.

Reggel nyolckor.

– Te és Apa túl sokat aggódtok miattam.

– Hah! – Szipákol. – A szüleid vagyunk. Az a dolgunk, hogy aggódjunk miattad.

– Igen, de ti egy… kicsit túlságosan belemerültök.

Leereszti az étlapot – nem is tudom, miért bajlódik vele, mivel születésem óta ide járunk –, és rám néz. – Sajnálom, hogy túlságosan törődünk veled. Máris kikapcsolom.

– Most elég bosszantó vagy. – Kitolom rá a nyelvem.

Megtorlásként megpróbál megcsapni az étlapjával, én pedig igyekszem kitérni a támadás elől, de ahhoz képest, hogy milyen kicsi, elég messzire elér.

Mielőtt még észrevenném, a nagy menekülésben átbillenek a boksz szélén.

Amikor már biztos vagyok benne, hogy fel fogom nyalni a Slice közepét, két erős kar fonódik körém, és megment az eleséstől.

Friss óceán és bergamot illat tölti meg az érzékeimet, miközben az idegen talpra állít. Igyekszem kisimítani a hajam az arcomból, hogy vethessek egy pillantást a hősömre.

– Ó, istenem. Majdnem elnyaltam. A… – A szavak elhalnak az ajkamon, amikor felnézek a megmentőmre. – Pofa be!

– Thea! – szid le anyám.

Sully a fejét rázva kuncog. Összefonja a karját a mellkasán, keresztbe teszi a lábát, és nekidől a boksz oldalának, úgy néz le rám. Olyan magas, hogy hátra kell hajolnom, hogy felnézzek rá. Kifakult narancssárga pólót visel, amin valami horgász logó van, és tökéletesen simul a testére. Ugyanaz a sapka van a fején, ami korábban, én pedig legszívesebben felnyúlnék, és lehúznám. Látni akarom a haját. – Azt hiszem, úgy értetted, hogy Köszönöm.

– Nem, nem. Úgy értettem, Pofa be. Mit keresel te itt?

– Ó, Jézus – motyogja Anya, a kezébe temeti az arcát, nyilvánvalóan zavarban van a modortalanságom miatt, de… komolyan?

Az összes nap közül, amikor Sully és én összefutunk a Slice-ban, pont ma… amikor az egész családom itt van.

Most öljetek meg!

– Éhes voltam. És lehet, hogy őrülten hangzik, de itt ételt szolgálnak fel.

A vigyor, amit épp annyira utálok, mint szeretek, megjelenik az ajkán. Olyan hűvösnek és összeszedettnek tűnik, ahogy ott áll felettem, mintha teljesen hidegen hagyná a jelenlétem.

Én? Ó, engem nem hagy hidegen.

Most is játszadozik velem, mint múltkor, flörtöl, vigyorog, és dögösen néz ki. Aztán folytatja azzal, hogy eltűnik és soha nem hív fel, ugyanúgy, mint legutóbb.

Összehúzom a szemem, anyám pedig horkantva felnevet.

Rám néz, de Sullyra mutat. – Tetszik nekem. Nem veszi be a szarságaidat. Ki ő?

Sully eltolja magát a boksztól, anyám felé fordítja lehengerlő vigyorát. A mosolya ragyogó a napbarnított bőrén, bizonyítja, hogy rengeteg időt tölt a napon.

– Mrs. Schwartz, feltételezem. – Felé nyújtja a kezét.

Anyám szája megremeg, ahogy a tekintete köztem és Sully közt mozog, aztán az övébe csúsztatja a kezét. – Igen, és maga?

– Sullivan vagyok.

– Sullivan – mondja, miközben lassan megrázzaa férfi kezét, aztán elengedi. A tekintete megtalálja az enyémet, és nem tudom nem észrevenni a csillanást bennük. Tetszik neki a férfi. Tetszik neki az ötlet, hogy én és ő. Úgy gondolja, hogy ő lehetne az én Harvey-m. – És honnan ismeri az én Theámat?

– Ó, mi…

– Ő a barátom!

Nem tudom, ez miért bukott ki belőlem.

De megtörtént.

Az elragadtatott vigyorból következtetve, ami szétterül anyám arcán, örül neki, hogy ezt hallja.

– Hát akkor. – Megawattos mosolyát az új „pasim” felé fordítja. – Sullivan, örülök, hogy megismerhetlek.

– Kérem, hívjon csak Sullynak, asszonyom. Végtére is, ön a – rám néz, és a vigyora visszatér – barátnőm édesanyja.

Sajnálom, tátogom. Csak csináld.

Ő csak észrevétlenül megrázza a fejét.

– Te pedig hívj Leticának. Ne asszonyozz engem… Az úgy öregít. – Elutasítóan legyint a kezével. – Csatlakozhatnál hozzánk reggelire, Sully. – Az anyám szinte ugrál a székén az ötlettől. – Harvey, Thea apja bármikor visszajöhet.

– Ó, nem, Anya. Semmi gond. Biztos, hogy Sullynak millió más dolga van.

– Nincs.

Ne bámulj, mert elszúrod. Ne bámulj, mert elszúrod. Kibaszottul ne merj bámulni, Thea!

– Hát, ez esetben, ragaszkodok hozzá – erőlteti.

Az egyetlen pasim, akit anyám ismert, Jaden volt, és mind tudjuk, hogy végződött. Biztos vagyok benne, hogy a találkozás valakivel, akivel „járok”, az egész napját jobbá tette.

– Anya, én…

– Harvey! – kiált fel, int az apámnak, aki Jonasszal és Frankie-vel a nyomában közeledik az asztal felé. – Jó sokáig tartott.

– Átkozott Randy és Blythe– morogja. Az ujjával a válla mögé mutat. – Tudtátok, hogy még mindig klubokba járnak? Istenem, remélem az ő korukban mi is ilyen menők leszünk.

– Mennyi, öt év múlva? – jegyzi meg Jonas.

Anyám felnevet. – Lefogadom, hogy Randynek jó mozgása van.

– Az furcsa, hogy szerintem vonzó? – kérdezi Frankie.

Jonas összeráncolja rá az orrát. – Biztos vagyok benne, hogy nem kéne ilyen hülyeségeket mondanod, amikor a gyermekemet várod.

– Ki ez, Letica? – Apám a fejével Sully felé int, aki most mellettem áll.

Anyám izgatott vigyorral dörzsöli össze a tenyereit. – Ő Thea új pasija.

– Pasija, mi? – Apa tetőtől talpig végigmériSullyt.

Majdnem felnevetek azon, ahogy apám vizsgálgatja. Azt hiszem, Jaden után nincs túl nagy bizalommal a potenciális kérőim felé.

– Az egyetlen… remélem – viccelődik Sully, kinyújtva a kezét. – Sullivan vagyok, de a barátaim Sullynak hívnak, uram.

Apám kezet ráz vele. – Örvendek, Sullivan.

Aú.

Sully nyugodtan veszi a dolgot. – Én is, uram.

Apa morog valami érthetetlent, aztán bemászik a bokszba anyám mellé, a vállára teszi a kezét, magához húzza, és egy puszit nyom a halántékára.

Imádom a szemérmetlen szeretetüket.

– Szóval te vagy az a szegény szerencsétlen, akit a nővérem az esküvőmre hoz? – vigyorog Jonas barátságosan, de hátrahúzza a vállait, amivel azt sugallja, hogy én vagyok a testvére, és kinyírlak, ha bántod.

A szemembe nézve, Sully megrázza a fejét, és felvonja a szemöldökét. A nyelvét végighúzza a fogain, és úgy néz ki, mintha ellent akarna mondani, de aztán meggondolja magát. – Azt hiszem, én vagyok.

– Jonas Schwartz. – Kezet ráznak. – Sok szerencsét hozzá.

Sully köhögve felnevet. – Kösz, ember, de azt hiszem, elbírok vele.

Most én emelem fel a szemöldököm. Ó, igen? mondom magamban.

Gyerünk, mondja a pillantása.

– Egyébként gratulálok az eljegyzéshez. Thea mondta, hogy alig várja, hogy lássa az öccsétvégigsétálni a templomban, és a kis unokahúga elkényeztetése – legalábbis reméli – lesz a kedvenc időtöltése.

– Thea! – sziszeg Jonas rám meredve. – Azt hiszem, megmondtam, hogy ne mondd el senkinek!

– Hogy lenne az én hibám? – vitatkozok. – Szó szerint bébi mamának szólítottad Frankie-t mindenki előtt.

– Ó, igaz. – Felém mutat. – Akkor is téged hibáztatlak a hibáimért.

– És ez fair?

– Nem mondtam, hogy ez fair, Thea. Csak könnyebb.

– Mint amikor azt mondtad anyának, hogy beleszartam a kádba, holott te egyedül voltál benne?

Felnevet. – Ó, istenem. Arról majdnem el is felejtkeztem. Azt mondtam neki, hogy bejöttél, tojtál, aztán elfutottál és rám fogtad.

– Csak szólok, hogy soha nem hittem neked – vág közbe anyám.

– Látod, kihez mész hozzá, Frankie? – mondom a jövendőbeli sógornőmnek.

A lány úgy néz rá, mint egy szerelemittas bolond. – Nekem megfelel.

Sully feltartja a kezét. – Hé, ember, a titkod nálam biztonságban van. A barátaim mindig azzal viccelődnek, hogy gyóntatási szolgáltatást indíthatnék. – Mutatja, hogy becipzározza a száját. – Ajkamon pecsét.

– Kösz. Csak próbáljuk távol tartani a médiától. Mi akarjuk először bejelenteni, tudod? Egyébként Frankie vagyok – mondja a lány, miközben Jonas becsúszik mellém a bokszba, arrébbtolva a helyemre középen. Korábban eldöntöttük, hogy a reggeli rosszullétei miatt jobb, ha Frankie a szélén ül.

Jonas belekönyököl az oldalamba – nem túl gyengéden. Sully felé int a fejével, és azt tátogja: Mi a helyzet vele?

– Üdv a Schwartz-klán nevű őrületben. Ha azt gondolod, hogy ennél már nem lehet rosszabb, ne aggódj… Lehet.

Sully felnevet, ahogy bebújik a bokszba, úgy tűnik, nem idegesíti ezt az információ.

Hátradőlök, tetszik, hogy nem érdekli a családom őrültsége.

Nem vagyunk olyanok, mint mások, azt biztos. Hangosak vagyunk, egyenesen beszélünk, és pokolian közel állunk egymáshoz. Nem könnyű beilleszkedni közénk. Jaden rá a bizonyíték.

Abban a négy évben, amíg együtt voltunk, anyám soha nem engedte, hogy a Mrs. Schwartzon kívül máshogy szólítsa, apám pedig soha nem próbált időt tölteni vele. Habár Jonas az idő nagy részében főiskolán volt, de soha nem próbált közeledni hozzá.

Azt hiszem, soha nem gondolták, hogy megéri az erőfeszítést, és most már látom, hogy ezt jelnek kellett volna vennem.

– Már kezdtem csodálkozni, hogy leültök-e egyáltalán – mondja Simon, ahogy az italokkal teli tálcával közeledik.

– Rávettek, hogy pincérkedj, mi? – cukkolja Jonas, jól tudva, hogy Simon a tulajdonos. Nemcsak azért, mert kiskorunk óta ide járunk, hanem mert Jonas is dolgozott a Slice-ban. Amikor megsérült a térde, rehabilitáción volt, és el kellett döntenie, hogy az NFL-e az, amit akar, hazajött, és lenyomott néhány műszakot, hogy ne unatkozzon.

Lefogadom, hogy Simonnak hiányzik a plusz segítség a nyári tömegben.

Nevet, miközben kiosztja az italainkat. – Hát, ha a legjobb futárom nem szökött volna el, hogy csatlakozzon valami csilli-villi sportklubhoz, akkor lenne plusz segítségem. – Sullyra néz, és nem lehet nem észrevenni a humort a szemében. – Átköltöztesselek, kölyök?

– Igen, kérlek, csatlakozz hozzánk, Sully – rebegteti rá a szempilláját az anyám. – Szeretnénk megismerni. Igaz, Harvey?

Újabb morgás a válasz az apámtól.

– Igen, Sully. Csatlakozz hozzájuk. Ismerd meg egy kicsit jobban a barátnőd családját.

Sullyn látszik, vagy nevetni akar az egész őrültségen, vagy megfojtani Simont, amiért bátorítja.

Nem tudom megmondani, melyik.

Rám néz, én pedig picit megrázom a fejem.

Kérlek, mondj nemet! Kérlek, mondj nemet! Kérlek, mondj nemet!

Normál körülmények között nem lenne vele gondom, hogy velünk reggelizzen. A pokolba is, épp a múltkor könyörögtem neki, hogy üljön hozzám, aztán rákényszerítettem, hogy tegyen úgy, mintha a pasim lenne.

De megtenni ezt akkor, amikor a családom is itt van? Még én sem vagyok ilyen kegyetlen.

Sully megköszörüli a torkát. – Bármennyire értékelem a meghívást, Let… ööö, Mr. és Mrs. Schwartz – helyesbít, amikor meglátja apám pillantását. – A barátaim várnak rám. A vasárnapi reggelik a mi hagyományunk, mivel mind felnőttek, megnősültek és gyerekük van, engem pedig hátrahagytak a porban.

– Reméljük, nem sokáig – motyogja anyám, mielőtt összeszorítja az ajkait, ártatlanul körbekukucskál az asztalon. – Hát, örülök, hogy megismerhettelek, kedvesem. Hamarosan össze kellene jönnünk. – Átszúr a tekintetével. – Az esküvő előtt, Thea.

– Tisztán és hangosan hallottam, Anya.

Jonas nevet. – Haha. Leszidtak a pasid előtt.

– Kérlek, Jonas, te állandóan le vagy szidva a menyasszonyod előtt.

– Tönkreteszed a szórakozásomat, Frank – duzzog.

Figyelmen kívül hagyom őket, és Sullyhoz fordulok. – Öö, Sully, azt hiszen, később találkozunk? Esetleg hívj fel ma este?

Megrázza a fejét. – Nem megy. Uh… megdöglött a telefonom.

Franc, franc, franc.

– Ó! – Előrébb dőlök. – Később dolgozom, úgyhogy…

– Ne már, Thea! – nyög fel az apám. – Vasárnap van. Tarts egy kis szünetet az üzletben.

– Ó, csitt! Mintha te nem töltöttél volna vasárnapot papírmunkával.

– Tudtam, hogy rossz ötlet, hogy a műhely mellett laksz – morogja.

Leintem, és Sully felé fordulok. – Találkozunk a Schwartz Autónál négy óra körül?

– Az megfelel – hagyja helyben. – Még egyszer köszönöm a meghívást. Örülök a találkozásnak – mondja a szüleimnek.

– Aztán ne játsz idegent, kedvesem – mondja anyám.

– Igyekszem. – Felnevet, valószínűleg mert pontosan az… egy idegen. Hozzám fordul. – Én, ööö, azt hiszem, később találkozunk.

– Aha – mondom, habár nem kérdezett. Ideges vagyok. Fogalmam sincs, hogy fejezzem be a találkozást az álpasimmal a családom előtt.

Ő félszegen integet, és kezd elfordulni, aztán összekapja magát.

– Hé, bébi?

Akárcsak az első alkalommal, amikor így hívott, a becézés olyan könnyedén hagyja el az ajkát, mintha mindig ezt tenné.

– I-igen? – mondom óvatosan, mert nem tudom elképzelni, hogy maradt még valami mondanivalónk ebben a kínos helyzetben.

A mellkasomra bök. – Van valami a pólódon.

 

 

 

HATODIK SZELET

SULLY

 

 

Fordította: SkyBright

 

Mióta ma reggel otthagytam Theát és a családját, folyamatosan az órát lesem, és nem tudok másra koncentrálni.

Mi a fene történt, és mibe keveredtem?

Amint visszatértem az asztalhoz, a srácok kérdésekkel bombáztak.

Mindegyikelől kitértem.

Nem állok készen arra, hogy eláruljam, mi folyik itt, mert tényleg kurvára fogalmam sincs.

Csak annyit tudok, hogy valami furcsa véletlen folytán találkoztam Theával. Segítséget kért, én segítettem. Ma reggel megkerestem a Slice-ban, mert rosszul éreztem magam, hogy tönkretettem a szalvétát a telefonszámával, és újra látni akartam. Az első találkozásunk... érdekes volt, ezt meg kell hagyni. Ki az, aki leint egy ismeretlen embert, és követeli, hogy üljön az asztalához, csak azért, hogy ne tűnjön szinglinek az exe előtt? Aztán megint ezt csinálja az egész családja előtt?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a kíváncsiságom miatt állok a Schwartz Auto előtt, és várom, hogy kitaláljam, mibe keveredtem vele.

Kattanás.

A zár felpattan, én felnézek, és látom, hogy Thea felhúzott szemöldökkel figyel engem.

– Nos? Azt tervezed, hogy a következő tíz percben csak állsz itt kint, és bámulod az épületet, vagy behúzod a seggedet, hogy kitaláljuk, mi legyen?

Kuncogok. – Te vagy a főnök.

– Tudom. Most pedig gyere.

Szélesebbre tárja az ajtót, és én besétálok rajta, vigyázva, hogy ne érjek hozzá.

Bár nem lennék mérges, ha ez megtörténne...

Néhány lépést teszek a sötét üzletben, és körbepillantok a váróteremben.

Kicsi, mindössze négy székkel és a recepcióval, de gondolom, ez azért van, mert az ügyfelek inkább beadják az autójukat szervizbe, minthogy itt maradjanak és várakozzanak.

Thea visszazárja az ajtót, én pedig megfordulok.

– Ez biztonságos?

– Bezárni az ajtót? – Összevonja a szemöldökét. – Ööö, igen. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy valami furcsa idegen berobbanjon ide, és megpróbáljon elrabolni vagy megölni, vagy ilyesmi.

– Idegen vagyok – mutatok rá.

Megvonja a vállát. – Mindegy. Kihasználtam a lehetőséget, amikor az egész családomnak azt mondtam, hogy a barátom vagy.

– Igen, ami azt illeti...

– Gyere, kövess. Van pár dolog, amit még el kell intéznem. Beszélgethetünk, amíg dolgozom.

Mutatja az utat, és benyomul egy ajtón, amely a fő üzlethelyiségbe vezet. Thea a másik végén lévő ajtó felé tart, én pedig körbepillantok, és a szétszórtan álló autókat nézem, amelyek mind a karbantartás különböző állapotában vannak. Ott a sarokban egy autó szorosan egy fedél alá húzva, és ha nem tévedek, a karosszéria vonalaiból ítélve ez egy...

– A rohadt életbe… – Majdnem felborulok, és magammal rántom Theát is. Megragadom őt, és megpróbálom mindkettőnket egyenesen tartani.

– Azt hittem, nem akarsz lefeküdni velem, Sully.

– Mi? Nem is! Megbotlottam. Nem vettem észre, hogy megálltál. Én…

Követem a tekintetét, amely az arcom és a kezem között repked... ami a mellét fogja.

– A francba! – Elrántom a kezemet. – Ó, bassza meg. A francba! Nem akartam. Én…

– Megbotlottál. Igen, és a kezed kényelmesen pont a mellemre esett, mi?

– Bocsánat! – motyogom, és megfogom a tarkómat. Érzem, ahogy a zavarom megjelenik az arcomon. Sok minden kell ahhoz, hogy zavarba hozzon, de ez?

Igen, legszívesebben bedugnám a fejem egy mérges kígyókkal teli lyukba.

– Mindegy! – Thea legyint egyet. – Nem mintha ez lenne az első alkalom, hogy megtapogatnak ebben a műhelyben.

A szavai riadóztatnak. – Mi a faszt értesz ezalatt, hogy nem először?

– Az én szakmámban ez nem ritka. A srácok azt hiszik, hogy csak azért, mert egy nő van közöttük, már szabad préda.

Meg akarom fojtani, aki rá merte tenni a kezét.

– Jézusom, Thea. Sajnálom, hogy el kell viselned ezt. Ez nem fair. Anyám is titkárnő volt egy férfiak uralta irodában, és...

Kitör belőle a nevetés. – Hűha. – Megrázza a fejét. – Tudtam, hogy ez fog történni, de ez akkor is fáj.

– Mit mondtam? Én...

Amióta beléptem az épületbe, most nézek le először, hogy mit visel.

Overált.

Olajfoltos overált.

Végigjáratom rajta a tekintetemet. A kezét korom borítja, és a nyakán is van egy csík attól, hogy valószínűleg eltűrte a haját az arcából. A homlokán vékony réteg izzadság, és lesír róla, hogy Theahatározottan nem titkárnő.

Hanem autószerelő.

– Azt hiszem, mivel folyamatosan hülyeségeket csinálok és mondok, itt az ideje, hogy elmondjam, hogy azért nem hívtalak, mert az ölembe öntöttem a sört, amikor a számod a zsebemben volt.

Mosoly terül szét az ajkán, és úgy rázza a fejét, mintha nem hinné el.

Teszek felé egy lépést, ő pedig nem lép hátra.

Aztán még egyet.

És még egyet.

Amíg már csak egy lábnyira állunk egymástól.

Hátradől, hogy felnézzen rám, én pedig rájövök, hogy milyen alacsony az én magas termetemhez képest.

Ilyen közel állva hozzá, most látom először tisztán a zöld szemeit. Gazdag és vibráló szín, és könnyedén el tudok veszni benne.

Nagyot nyel, a pillantásom az ajkára siklik, amit kinyílt, mintha mondani akarna valamit.

– Újrakezdhetjük, Thea? – kérdezem, megelőzve őt.

Vesz egy kapkodó lélegzetet, és a nyelvével megnedvesíti az ajkát, miközben engem tanulmányoz.

Biztos, hogy gyűlöl most.

Nem csak a véletlen tapizás miatt, de azért is, mert én is úgy viselkedtem, mint az összes tahó a világon, és feltételeztem, hogy mivel nő, nem lehet autószerelő.

És tetejébe nem hívtam őt, és olyan gagyi – bár igaz – magyarázattal etettem, mint hogy kiöntöttem a sörömet?

Igen, az esélyek nem nekem kedveznek.

– Igen. – Kifújom a levegőt, ő pedig felém bök az ujjával. – De csak akkor, ha beleegyezel, hogy továbbra is úgy csinálsz, mintha a pasim lennél.

Felnevetek, és hátralépek egyet, mert kezd kikészíteni, hogy ilyen közel állok hozzá. Csak az olaj, izzadság és almaillat keverékét érzem. Van ott még valami ismerős, de nem tudom hova tenni. – Pontosan hogyan lesz ez egy kiegyenlített üzlet?

– Nem az.

– Értem. – Összekulcsolom a karom. – Szóval, egy kicsit azért többre van szükségem, mint hogy elfelejted az összes kínos baklövésemet.

– Már mondtam neked...

– Nem szex. – Az égre emelem a tekintetemet. – Hallottam. Baromi vicces, hogy mindig felhozod a szexet. Kezdem azt hinni, hogy te akarsz szexet tőlem. – Átszelem a köztünk lévő távolságot, és lehajolok, hogy szemmagasságban legyünk. – Bízz bennem, nem én leszek az, aki könyörög érte.

Tágra nyílik a szeme, az orrlyukai kitágulnak... és egyik sem a dühtől.

Félszívvel felnevet. – Aha. Mintha én lennék az.

Kivéve, hogy ő az, aki hátralép egy lépést, nem én.

– Mindegy. – Megköszörüli a torkát. – Mit akarsz cserébe?

– Először is, soha nem egyeztem bele, hogy segítek neked.

– Úgy értem, már megtetted... kétszer is. Ráadásul már találkoztál a családommal, úgyhogy most már úgymond benne vagy.

– Én viszont nem egyeztem bele. Bármikor kiszállhatok, és rád hagyhatom, hogy összeszedd a darabokat.

Összekoccannak a fogai, ahogy elkezdi átgondolni a lehetőségeit, hogyan hozhatná ezt rendbe... vagy hogyan győzhetne meg, hogy segítsek.

Színleljem azt, hogy a pasija vagyok, hogy távol tartsa az exét? Rendben. Tökmindegy.

Hosszú távon csinálni, és hetekig hazudni az embereknek? Nem vagyok túl jó ebben.

Ez egy átverés.

Túlságosan emlékeztet az apám cselszövéseire, és nem akarok olyan lenni, mint ő.

Megváltozik, kezei a csípőjére vándorolnak, miközben magában motyog. Legyőzöttnek tűnik, képtelen olyan megoldást találni, amivel nem okozna csalódást az anyjának.

Érzem a zsigereimben, hogy őszinte, hogy amit ebből akar, az pusztán jószándékú.

És tudom, hogy engedek.

Épp amikor kinyitja a száját, hogy a segítségemért könyörögjön, felemelem a kezem, és a szavába vágok. – De mivel rendes fickó vagyok, nem fogom.

– Mi az ára? – ellenkezik.

– Mi az? Nem tehetem meg csak úgy jószívből?

– Nem, az emberek nem ilyen kedvesek. Ők kegyetlenek.

Nevetek, mert igaza van, és ha valaha is olyan elbaszott érzései lennének, mint nekem az emberekkel kapcsolatban, akkor tudná, hogy a kijelentése még inkább igaznak hangzik, mint azt ő gondolná.

– Hát, ez vagyok én.

– Nem érzem jól magam ettől. Gondolj ki valamit. Légy egyszer egy önző seggfej.

Látom a szemében, hogy nem enged, amíg nem találok ki valamit. Nincs semmi az életemben, amit ne tudnék kezelni. Többnyire önellátó ember vagyok, és nem szeretek másokra támaszkodni. Az emberek szarok.

– Te szerelő vagy, ugye?

– Nem, csak nagyon dögös vagyok overálban.

Nem téved.

Tényleg dögösen néz ki.

Nagyon dögösen.

Olyan "biztos vagyok benne, hogy nem kéne tovább néznem a testét, hacsak nem akarom, hogy a farkam vigyázzba álljon" típusú dögös.

– A hajómra ráférne egy kis karbantartás, és más javításokkal is tele van a kezem. Nem panaszkodnék, ha segítenél a motorral.

– Szóval, ingyen munkát akarsz? Amiért általában elég sokat számolok fel?

– Lényegében igen.

– Ez minden? – kérdezi, és én bólintok. – És úgy teszelaz esküvőn és az azt megelőző időszakban, mintha a barátom lennél?

– Igen.

– Még azután is, hogy találkoztál a családommal?

– Igen! – ismétlem meg.

Megcsóválja a fejét. – Ez túl könnyű... nem bízom benne.

– Pedig kellene, mert komolyan mondom. Úgy teszek, mintha a barátod lennék, vagy bármi, amire szükséged van, ha segítesz a hajómnál.

– Ennyi?

– Ennyi. Fel kell állítanunk néhány szabályt, de ez magától értetődőnek tűnik.

A lány bólint. – Ez egy bölcs döntés. Add ide azt a villáskulcsot, és beszéljünk.

Felkapom az említett csavarkulcsot a közeli szerszámosládáról, és átnyújtom neki. Nézem, ahogy egy zsámolyra lép, a lábai olyan rövidek, hogy szüksége van a plusz centikre, hogy elérje a terepjárót, amin éppen dolgozik. Átnyúlik az eleje fölött, és a hátsó rész közelében lévő valamiért nyúl.

– Kezdjük az idővonallal. Mennyi időnk lesz erre a dologra?

– Nos, a bátyám esküvője a jövő hónapban lesz, szóval legalább ennyi idő. Talán egy héttel utána, hogy ne tűnjön úgy, mintha azért béreltelek volna fel, hogy a barátom legyél.

– Van értelme – értek egyet. – Hányszor lesz rám szükséged a nagy nap előtt?

Sóhajt, ellöki magát a kocsitól, és felemeli a kezét. – Nem tudom, Sully. Valószínűleg néhányszor. Én vagyok a tanú. Amíg a bátyám a városban van, biztosan lesznek családi dolgok, mint vacsorák meg ilyesmi. Mióta megismert téged, anyám nem fog addig békén hagyni, amíg meg nem hív téged is. Ráadásul valószínűleg szeretnénk majd párszor együtt lógni és megismerni egymást, hogy hihető legyen.

– Persze, hihető, hogy randizunk, és nem csak barátok vagyunk, mert ahelyett, hogy olyasmit mondanál, mint például: "Ó, hé, anya, ő a kísérőm Jonas esküvőjére,” te meg kimondod a B betűs szót, és ezzel hihetetlenül túlbonyolítottad a dolgot.

Felnyög. – Miért emlékeztetsz folyton a hibáimra? Ugye nem ülök itt, ésbeszélek arról, hogy az előbb szexista feltételezést tettél a szakmámmal kapcsolatban, és megfogtad a mellemet?

Nem szólok semmit, mert valljuk be, mindkét helyzet pokolian kínos volt.

– Én is így gondoltam! – folytatja. – Bevallhatnám anyámnak, hogy nem vagy a barátom, és csak kitaláltam az egészet, de láttad őt. Ő...

– Extázisban volt! – mondom, visszagondolva az anyja reakciójára a létezésemre. Olyan boldognak tűnt, hogy a két gyereke boldog, elkötelezett kapcsolatban él. Ha Thea kapcsolata az anyjával olyan, mint az enyém az enyémmel, akkor bármit megtenne azért, hogy boldognak lássa.

Mintha lényegében felbérelne valami random fickót, hogy legyen a barátja a bátyja esküvőjére.

– Első szabály! – mondja, amikor rájön, hogy nem fogom tovább szidni. – Nincs becézgetés.

– Szóval nincs több bébi?

Nem kerüli el a figyelmemet, ahogy nyel egy nagyot. – Nincs több bébi.

– Meglep, hogy nem az, hogy Nem fekszem le veled.

Vigyorogva felemeli a fejét. – Azt hiszem, ezt eléggé beléd sujkoltam.

– Ha már ennél tartunk…

Tágra nyílnak a szemei, és én nevetek.

– Nincs furkálódás az én múltamat illetően.

Feláll. – Nos, emiatt a kikötés miatt kibaszottul titkolozónak tűnsz.

– Nem rólam van szó – vonom meg a vállam. – Csak a családomról. Nem szeretek róluk beszélni.

Bólint. – Ezt a határt tiszteletben tudom tartani, és ha már ilyen szabályokat hozunk, ne kerülj közel az enyémhez.

– Szóval mindig visszautasítom a meghívásokat, hogy együtt lógjunk, és totális seggfejnek tűnök... értem.

– A francba. Ha így mondod… – Nyúl az ajkához, nem törődve a kezén lévő kosszal, vagy azzal, hogy az arcát összekoszolja. – Oké, rendben. Elfogadhatsz meghívásokat meg ilyesmi, de ne legyél ilyen... barátságos.

– Barátságos?

– Tudod, ne legyél olyan haveros, nevetgélős és szórakozós.

– Akkor utáljanak meg.

– Ó! – Csettint az ujjaival. – Ez tökéletes! Így hihetőbb lesz a szakításunk!

Fintorogva ráncolom a homlokom, ő pedig kifújja a levegőt.

– Rendben. Tökmindegy. Csak légy önmagad. Amennyire én tudom, te egy szar alak vagy.

– És te nem tudhatod, mert én egy idegen vagyok.

Rám szegezi a tekintetét. – Hármas szabály…

– Azt hiszem, már vagy négynél tartunk, vagy valami ilyesmi.

– Sully...

Nevetek. – Bocs, folytasd.

– Szabály... mindegy. Nincs szájon csókolózás, és nincs kézfogás. Megfoghatod a kezem, vagy átkarolhatsz, és mondjuk megcsókolhatod a homlokomat vagy ilyesmi, de nem fogdoshatsz... megint.

– Furcsa lenne, ha egyáltalán nem érnék hozzád, úgyhogy ezt megtehetem. Csak semmi cicifogdosás.

– Semmi cicifogdosás! – mondja. – Egy másik szabály: nem mondjuk el senkinek, hogy ez kamu.

Bólintok. – Mert akkor emlékeznünk kellene, ki tudja és ki nem. Okos.

– Persze, és ez egy kisváros, és a szüleim füle mindig nyitott a pletykákra. Úgy kell tennünk, hogy ez...

– Hihető legyen, hallottam. – Megcsípem az orrnyergemet. – Talán össze kellene állítanunk néhány alaplistát, és kicserélni őket. Tudod, olyan dolgokat, amiket tudnunk kell egymásról, mint például hogy te egy két lábon járó förtelem vagy, aki nem szereti a pizzát.

– Itt és most szakítok veled, esküszöm.

– Hazug. Túl nagy szükséged van rám.

– A francba – motyogja. – Jó érv. Oké, szóval az utolsó szabály, ami egyelőre eszembe jut...

– Mi? Nem adhatok hozzá még egy szabályt?

– Ha még egyszer félbeszakítasz, esküszöm… – Valamit motyog, amit nem igazán értek, aztán rám néz. – Van még egy szabály, amit hozzá akarsz adni?

– Nem.

Morog, és ez olyan aranyosan jön ki az aprócska testéből, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ne nevessek. – Ha ez bármikor túl valóságos lesz bármelyikünk számára, akkor lefújjuk.

– Túl valóságos, mint...

– Érzelmek, Sully. Ha elkezdesz érzéseket táplálni irántam – és nem csak a nadrágodban –, akkor végeztünk. Most nincs időm randizni.Egyszerűen túl elfoglalt vagyok. Ezért vagyok itt vasárnap.

Ezzel a kifogással a szívfájdalmát leplezi. Érzem. Túlságosan fél visszamenni, hagyja, hogy a zsúfolt munkarendje irányítsa az életét, hogy ne tegye ki újra a szívét a tűznek.

Nem fogok vitatkozni a szabályával. Nem keresek semmi komolyat. Persze, az összes barátom letelepedik, és családot alapít a feleségével, de ez nem jelenti azt, hogy nekem is fel kell ugranom erre a vonatra. Én boldog vagyok. Jól vagyok. Miért rontanám el a jó dolgot?

– Szóval azt mondod, hogy elkerülhetetlen, hogy nekem... mi is volt az? Érzelmek a nadrágomban? Valakinek nagy az egója.

Újabb morgás.

Ezúttal tényleg felnevetek, összeszorítom a szemem, és hátravetem a fejem. – Szent szar, ez az ötlet teljesen nevetségesen hangzik. Annyira el vagyunk cseszve.

– Könnyen lehet, hogy ez a legrosszabb ötlet, ami valaha is eszembe jutott – ért egyet.

Igaza van. Ez egy szörnyű ötlet. Teljesen kibaszottul őrült.

Ha azt hiszi, hogy ezt a tervet hibátlanul véghez lehet vinni, akkor elmebeteg. Meg fogunk botlani... nagyon is. Mégis, nyilvánvaló, hogy sarokba szorította magát, és sokkal inkább szeretném, ha velem álrandizna, mint valami fura fickóval, akit egy applikáción talált.

Különben is, mit árthat egy kis színlelés? Nem mintha beleszeretnék.

– Megcsináljuk?

– Igen! – válaszolja gyorsan.

Nem vagyok benne biztos, hogy azért, mert száz százalékig biztos benne, vagy azért, mert túlságosan fél, hogy időt adjon magának, hogy visszalépjen, és így csalódást okozzon a szüleinek.

Erősen kifújom a levegőt. – Oké. Rendben. Elfogadom az összes feltételét. Csináljuk. – Összecsapom a kezeimet, kihúzom magam. – Valószínűleg kezet kéne ráznunk. A barátomnak, Porternek van ez a dolga, hogy alkukat kötünk, és kezet rázunk rá.

– Ez csak egy jó üzleti gyakorlat – mondja Thea, mintha az Business 101-en lennénk.

Leugrik a zsámolyról, én pedig odamegyek hozzá.

Körülbelül egy lábnyira állunk egymástól.

– Úgy érzem, mondanunk kellene valamit.

– Banán függőágy.

Thea elfojt egy nevetést. – Mi a fasz?

– Mi? – Megvonom a vállam. – Te mondtad, hogy mondjunk valamit. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott.

– Furcsa, hogy ez az a pillanat, amikor igazán megkérdőjelezem a döntéseimet?

– Ha a furcsa alatt azt érted, hogy rendkívül riasztó, akkor igen.

Ajkát felhúzza, és kinyújtja a kezét. – Én, Thea Schwartz, ígérem, hogy én leszek a legjobb álbarátnőd, aki valaha is volt. Ha bármilyen okból nem tudom visszafogni a női szerveimet, tiszteletteljesen lemondok, és megmondom anyámnak, hogy ez az egész csak egy csel volt.

Rápislogok, nem tudom, mit szóljak hozzá először. – Annyi kérdésem van azzal kapcsolatban, amit az előbb mondtál, de a legalapvetőbbel kezdem. Thea nem valaminek a rövidítése?

– De igen, de csak az öregasszonyok hívnak így, és te nem vagy öregasszony, úgyhogy nem kell tudnod. – Türelmetlenül megrázza a kezemet, én pedig eljátszom a gondolattal, hogy tovább húzom ezt az egészet, élvezem a bőre érintését az enyémhez. – Te jössz.

Mély levegőt veszek, mert tudom, hogy ha egyszer megteszem, benne vagyok.

– Én, Sullivan, ígérem...

– Nem, nem. Ki kell mondanod a vezetéknevedet, különben nem számít. Ez egyfajta fontos tény, amit tudnom kell rólad.

És én még azt reméltem, hogy hagyni fogja, hogy ne mondjam ki.

Az igazság az, hogy kurvára utálom a vezetéknevemet. Ez az egyetlen kapcsolatom az apámmal, és sokkal jobban szeretném, ha nem is lenne.

Néhány éve megpróbáltam megváltoztatni, de amikor megkerestem anyámat ezzel kapcsolatban, tudtam, hogy összetörné a szívét, ha végigcsinálnám. Így hát nem tettem meg. És most itt ragadtam.

– Rendben. – Közelebb húzom magamhoz, és ő nem ellenkezik. Közelebb hajolva hozzá, megfogadom: – Én, Sullivan Scott, ígérem, hogy én leszek a legjobb álbarátod, aki valaha is volt. Ha bármilyen okból kifolyólag nem tudom visszafogni a dögönyömet, nyilvánosan és borzalmasan doblak, hogy a szüleid soha ne tudják meg, és én leszek az a seggfej, akit örökké gyűlölhetnek."

– Ó, ez tetszik. Szép húzás.

Néhányszor fel-le mozgatjuk a kezünket, mielőtt eleresztenénk.

Csak éppen nem válunk szét azonnal.

Még mindig elég közel áll, hogy érezzem az alma és valami édes illatát, amit szeretek, de nem tudom pontosan megnevezni.

Thea a kezét a hátsó zsebébe dugja, overallja a mellkasán feszül. Egy gomb kinyílik, és én elfordítom a tekintetem.

Ne nézz a mellkasára. Ne nézz a mellkasára. Ne nézd, baszd meg, te perverz!

Megköszörüli a torkát, és ezzel magára vonja a figyelmemet. – Szóval most már randizunk.

Olyan tényszerűen mondja, hogy elvigyorodom. – Azt hiszem, igen.

– Talán számot kéne cserélnünk vagy ilyesmi.

– Az lenne a legjobb. Ezúttal megpróbálom nem leönteni sörrel.

– Jó ötlet.

Előhúzza a telefonját a zsebéből, beütögeti a jelszavát, és beírja a számomat, miközben én elmondom neki.

A telefonom épp akkor szólal meg, amikor ő visszacsúsztatja a sajátját a zsebébe.

– Ez én vagyok – mondja. – Írtam neked sms-t, így megvan a számom. – Felnéz rám a füle mögül kicsúszott hajon keresztül. – Nem akarsz később találkozni velem? Nem ma este, de talán a héten?

Találkozzunk.

– Az jó lenne.

– Kicserélhetnénk a listákat.

– Jó ötlet. Minél hamarabb megjegyezzük az összes tényt, annál jobb.

– Rendben.

Visszatérünk a kínos ácsorgáshoz.

Thea visszabillen a sarkára. A zsebembe dugom a kezem, hogy ne nyúljak ki, és ne csúsztassam vissza a gombot a helyére.

Mindenhová néz, csak rám nem, és én semmit sem szeretnék jobban, mint tanulmányozni őt, de ez nem tűnik igazságosnak.

– Szóval – mondja végül hosszú szünet után.

Újabb lépés hátra.

– Szóval – visszhangzom, és mélyebbre tolom a kezem a nadrágom zsebébe.

– Azt hiszem, ennyi volt mára.

– Igen.

Kinyújtom a kezem, hogy újra megrázzam az övét, mert ezt érzem helyénvalónak egy ilyen üzletszerű tranzakció során.

Ő is odalép egy ölelésre.

Az ujjaimmal hasba bököm.

– A francba. Bocsánat! – motyogom. – Az én hibám. Nem jöttem rá, hogy ölelkezünk.

Nevetve hátrahúzódik, és kinyújtja a kezét, éppen akkor, amikor én belemegyek az ölelésbe.

Újra összeütközünk.

– A kurva életbe! – morogja.

– Szörnyűek vagyunk ebben.

– Annyira rosszak. – Hátratolja a kibomlott haját. – Pacsi?

Felemeli a kezét, én pedig azt teszem, amit minden értelmes ember tenne.

– PULYKA! – kiabálom, az öklömet oldalra a tenyerébe nyomom, és a hüvelykujjamat kidugva pulykát formázok.

– Mi a… – Megrázza a fejét, a sokktól tágra nyílt szemekkel. – Ez meg mi?

– Ez egy kezekből csinált pulyka.

– Még sosem hallottam ilyet.

– Komolyan? Ez olyan, mint a legjobb fajta pacsi.

– Ez... valami.

– Nem is tudom, Thea, azt hiszem, megtaláltuk a mi aranyos páros dolgunkat.

– Aranyos páros dolog?– kérdezi.

– Igen, tudod, mire gondolok. Minden párnak van egy, mint azoknak a pároknak, akik befejezik egymás...

– Tejturmixait?

Összezárom az ajkaimat, és megvakarom az arcomon növő szakállat. A fenébe, meg kell borotválkoznom. – Igen, persze. Határozottan a turmixra gondoltam.

– Csak vicceltem. Tudom, mire gondolsz. Mint azok a párok, akik együtt jógáznak, meg ilyen szarok.

– Együtt jógáznak és szarnak? Hűha. Ez aztán az elkötelezettség.

Thea fújtat egyet. – Sully...

– Thea… – mondom, a hangját utánozva.

Lassan egy vigyorra húzódik telt, rózsaszínű ajkaira. – Mutasd megint a kézpulykát, jó?