13.-14. Fejezet

 

TIZENHARMADIK SZELET

THEA

 

 

Fordította: BaBett

 

MEGJEGYZÉS MAGAMNAK:

Töröld a műhelyben lévő térfigyelő kamera felvételeit!

 

 

 

 

TIZENNEGYEDIK SZELET

SULLY

 

 

Fordította: BaBett

 

Tegnap este három dolgot tanultam.

Egy: Thea belsejében eltemetve lenni az én verzióm a mennyországról.

Kettő: Meztelenül alszik.

Három: Ő egy teljes és totális ágybitorló.

Mindenhol ott volt, és úgy tűnt, hogy pár percenként megmozdul.

Amint kényelembe helyeztem magam, és elájultam, megint megmozdult, és nem úgy értem, hogy finoman mozog. Úgy értem, hogy mocorgott és lökdösődött, és magával ragadta a takarókat.

Ma reggel arra ébredtem, hogy hiányzik a párnám, és az egyetlen takaró, ami maradtaz ágyon csak egy lepedő volt.

Ez volt életem legrosszabb éjszakája, és egy pillanat alatt megismételném, ha azt jelentené, hogy újra érezném, ahogy szétesik alattam.

Most már beismerem, hogy nem gondoltam át a tetteimet tegnap este. Az egyetlen ok, amiért elmentem a műhelybe, az az volt, hogy a végére járjak annak, hogy miért kerül engem a tengerparti csókunk után.

Aztán megláttam őt, és minden ártatlan szándékom az út szélére került.

Nem tudtam nem megérinteni, nem tudtam nem megkóstolni újra.

Nem akartam, hogy együtt feküdjünk le az ágyban, de nem vagyok mérges, hogy megtörtént.

Persze, ez kibaszottul bonyolítja a dolgokat, mert ő nem kapcsolatot keres, és én is azt mondtam neki, hogy én sem, de hirtelen az, hogy a kamu kapcsolatból valami igazi legyen, már nem is hangzik olyan őrült ötletnek.

Kedvelem Theát. Nagyon is.

Bárcsak olvashatnék benne, hogy lássam, ő is így érez-e. Ha nem, akkor az is rendben van. Nekem nem okoz gondot, hogy a dolgok lazák maradjanak. De ha mégis...

Lenézek az alvó alakjára, amit alig takar a vékony köréje tekeredett lepedő. A feje félig a párna alá van temetve, csak az orra és a szája látszik ki. Egyik karja a hasán nyugszik, a másik a párnát tartja a helyén.

– Szatír.

Elhúzza a párnát, egyik szemét kinyitva rám néz. A haja vadul összevissza áll, mert tegnap este vizes volt, amikor lefeküdt,mégis olyan kibaszottul aranyos, ahogy rám hunyorog.

– Érzem, hogy bámulsz engem.

– Igen? Csak próbálok rájönni, hogy lehetsz ilyen rohadt szexiés egyben a legrosszabb ember, aki mellett aludni lehet.

Az ajkai lusta, álmos vigyorra húzódnak. – Lehet, hogy utálsz engem, de én csak azt hallom, hogy mennyire szexinek tartasz.

– Te vagy a legszexibb nő, akit valaha láttam – mondom neki.

– Tényleg?– A hasára mutat. – Ez a zselés tekercs vagy az indít be téged?

Végigsimítok a kezemmel a hasán, imádom érezniaz érintésem alatt: puha és selymes. – Hmm... ez kell, hogy legyen.

– Á, a fahéjas csiga. Logikus, hogy ezt szereted a legjobban, hiszente vagy az, aki az egészséges ellátást biztosítja.

– Igyekszem a kedvedben járni.

– És elégedett vagyok, bár egy kicsit boldogabb lennék, ha nem úgy tűnne, mintha az édesszájúságomkapcsolatban lenne a seggemmel. Esküszöm, hogy mind ott köt ki.

– Nekem történetesen úgy tetszik a segged, ahogy van.

– Valóban?

Lehajolok, és egy gyors csókot nyomok a szájára. – Pontosan így van.

– Jó, mert nyilvánvalóan nagyon keményen dolgozom azért, hogy fenntartsam.

Nevetek, és ismét megcsókolom, ezúttal a szája sarkát. Folytatom a csókokat az állkapcsán és a nyakán végig, apró csókokat advaaz érzékeny bőrére, a torkán át egészen a melléig, amelyek tökéletesen a kezembe simulnak.

A számat az egyik megkeményedett mellbimbó köré zárom, és Thea felnyög, felkönyököla támadásomra.

– Szóval errefeléhaladunk ma reggel.

Leveszem a számat róla. – Ó, nem oda akartál menni?

Felvonja a szemöldökét. – Sokkal jobban örülnék, ha a testem délibb régióiba mennél, de nem panaszkodom.

– Nem fogom szopogatni a lábujjaidat, Thea.

– Nem annyira délre.

– A puncidon? Ott szeretnéd a számat?

– Úgy értem, ha felajánlod...– Hagyja, hogy a lábai szétnyíljanak a nem-is-olyan-finomkodó felvetésre.

A fejemet rázva mondom neki: – Telhetetlen vagy, de ha ragaszkodsz hozzá...– A lábai közé mászok, forgatom a szemem, és drámaian felsóhajtok, miközben hátradőlök a sarkamra, kezeimet a térdére téve. – Olyan átkozottul éhes.

Felnevet, és hozzám nyomul. – Csak vicceltem.

– Ó, dehogy. Most már túl késő visszakozni. Már megtörtént. Már rábeszéltél.

– Sully...– Kuncog, és ismét nekem löki magát.

– Thea...– gúnyolódom.

– Hagyd abba! Most már teljesen zavarban vagyok.

– Nem, nem vagy– mondom. – Azon tűnődsz, hogy vajon megteszem-e, azon tűnődsz, hogy milyen jó lesz, amikor a nyelvemmel duglak meg, ugye?

A fogai az alsó ajkába süllyednek, a szemei lehunyva, ahogy elképzeli ezt. A csípője csak egy töredék centiméterrel távolodik el az ágytól, és énannyira kibaszottul bele akarok merülni a teste felfedezésébe.

– Kérj meg!

– Mi? – nyitja ki újra a szemét.

– Kérj meg, Thea! Kérj meg, hogy nyaljam ki a puncidat.

– Sully...

– Kérj meg, vagy nem csinálom!

És én igazánnagyon akarom csinálni.

Innen hallom, ahogy nyel, és figyelem, ahogy nedvesíti az ajkait. Aztán azt suttogja: – Kinyalod a puncimat, Sully?

Vigyorgok. – Azt hittem, sosem kérdezed meg.

Ez igaz.

Tegnap este meg akartam kóstolni őt, nem csak az ujjaimról.

Ki akartam teríteni, és élvezettel felfedezni minden centiméterét,de túl türelmetlen voltam, hogy a mélyen betemessem magam, és hülyére keféljem.

Most minden időm megvan arra, hogy imádjam őt.

Nem szakítva meg a szemkontaktust, a kezemet végigcsúsztatom a lábain, egészen a bokájáig, behajlítom a térdeit, amíg a talpai az ágyra nem simulnak.

– Tartsd őket ott! – utasítom.

Mint tegnap este, most is hallgat, szuszogva figyeli, ahogyan elhelyezkedem a lábai között.

Megragadom a combját, hogy több helyet csináljak, ami biztos vagyok benne, hogyaz új otthonom, és a másik kezemmel szétnyitom az ajkait.

Kibaszottul gyönyörű.

– Istenem, Sully! Azt hittem, megmondtam, hogy... ó, baszd meg!– nyögi, miközben én lecsúsztatom a nyelvemet a duzzadt csiklóján.

Felkacagok, amikor a keze belemerül a hajamba, és megfogja a fejemet. – Csináld újra!

– Ez a terv.

– Sully...

Teljesítem a kérését, nyelvemmel megpöckölöm a csiklóját, majd beszívom a számbaés szopogatom.

Erősen.

Zihál, erősen megragadja a hajamat, magához szorít, ahogy a csípője elkezdmozogni.

– Ez az! – mondom. – Baszd meg az arcom!

Így is tesz, a csiklóját a nyelvemre nyomja, a szorítása egyre szorosabbra húzódik, hogy már majdnem fájt. Nem hagyom abba, szopogatom és nyalom, amíg a robbanás szélén van.

Amikor megpróbál szembeszállni a parancsommal és megmozdítani a lábait, megragadom a bokáját,és a helyén tartom. Frusztráltan felkiált, de a nyögései gyorsan elhalnak és nyöszörgéssé változnak, amikor erősebben szopom.

Addig zabálom, amíg meg nem vonaglik alattam, és nyöszörögve könyörög a kegyelemért.

– Nem bírom tovább – liheg, és a hajamat rángatja. – Muszájelélveznem.

Enyhítek a kezeim szorításán, mire ő felnyög.

– Kérlek, Sully, én...

A szavai elhalnak, amikor mindkét kezemet a combjára teszem, és szélesebbre nyitom,és először engedem, hogy a lábai felemelkedjenek az ágyról.

Nyelvemmel megdugom a nyílását, majd két ujjal helyettesítem, és keményen megdugom, ahogy ő szereti, miközben a számat visszahúzom a csiklójához.

Másodpercek alatt szétesik alattam, és megkönnyebbülten felsikít.

Gyengéden nyalogatom, lecsalogatom a magasból. Amikor már teljesen elfáradt, megtörlöm az arcom a kézfejemmel, és hátradőlök, hogy megcsodáljam a művemet.

Szemei csukva, egyik keze a hajában, a másikkal a lepedőt szorongatja, nagy, nyugodt levegővételekkel próbálja visszanyerni az irányításta légzése fölött.

Amikor kinyitja a szemét, vigyorgok rá.

– Szívesen.

Nevet, eltakarja az arcát a kezével, és a lábával az ágyra toppant.

– Ez nem fair.

– Mi nem fair?– kérdezem, megragadom a csuklóját, és elrántom a kezét.

– Ez.

– Most annyira össze vagyok zavarodva.

Ülő helyzetbe tolja magát, és a mellkasomhoz löki magát. – Te. Mi.Ez. Vicces vagy, dögös, és elviseled a szarságaimat. Úgy teszel, mintha a barátom lennél, mert túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy megjelenjeka bátyám esküvőjén egyedül, és most kaptam tőled életem legjobb orgazmusát, beleértve a tegnap estét is. Bosszantó, hogy milyen tökéletes vagy.

– Messze nem vagyok tökéletes, Thea.

– Akkor ezt mondd a vaginámnak! –Az ég felé dobja a karját. – Mert őúgy gondolja, hogy most átkozottul látványos vagy.

Elvigyorodom, a kezemet az arcára csúsztatom, és magamhoz húzom. Csókot nyomok az orra végére. – Csak meglovagolja a mámort. Biztos vagyok benne, hogy fél óra múlvatúl lesz rajtam.

Thea tekintete komolyra fordul, és úgy gondolom már nem ugyanarról beszélünk.

Mintha nem bírná tovább elviselni a tekintetemet, úgy pillant le szemével az ágyra, miközben halkan azt mondja: – Hidd el, nem hiszem, hogy egyhamar túl fog lépni rajtad.

A szíve.

A szívéről beszél.

Szorosabban ölelem magamhoz, hátrabillentem a fejét, amíg kénytelen nem lesz ránézni.Aztán magamhoz húzom, és megcsókolom. Keményen.

Addig csókolom, amíg nem tudom, hol kezdődik és hol végződik egyikünk sem.

Amíg vissza nem csúszunk az ágyra, és én nem telepedek a lábai közé,és újra megtalálom a helyem a melegségében.

Addig csókolom, amíg nem tudja, hogy az érzés kölcsönös.

Soha nem fogom túltenni magam Thea Schwartzon.

 

 

 

 

 

– Éhen halok – panaszkodik Thea.

Eufóriába burkolózunk már nem is tudom, mennyi ideje, csak fekszünk itt és beszélgetünk, mindketten félünk megmozdulni, mert attól tartunk, hogy megtörik ez a bűbáj, amiben vagyunk.

– Tudod, hol van a konyha – mondom neki.

– Nem ezt kellett volna mondanod. Fel kéne ugranod,és ágyba hoznod a reggelit, vagy valami ilyesmi. Tudod, romantikusnak lenni, miután hagytam, hogy megronts.

– A megrontás azt jelenti, hogy van valami jó, amit bepiszkíthatsz.

Megcsipkedi a mellbimbómat, én pedig felkiáltok, és kihúzom magam az erős szorításából.

– Hé, te szarházi! Ez egyáltalán nem volt romantikus, főleg azután, hogy hagytam, hogy…

– Ne merészeld azt mondani, hogy megrontottalak téged.– Megrázza a fejét. – Hallottam mindenszót, amit a fülembe suttogtál tegnap este – nyilvánvalóan már régen bemocskolódtál.

Nem cáfolom az állítását.

Thea áthajol rajtam, és az éjjeliszekrényen lévő telefonjára pillant. – Szent szar! – mondja, visszahanyatlik az ágyra, és összekuporodik mellettem. – Nem csoda, hogy éhes vagyok. Már elmúlt tizenegy óra.

– A francba. Nem is emlékszem, mikor maradtam utoljára ilyen sokáig az ágyban.Igazából– vakarom az államat borító borostát – nem is emlékszem, mikor voltutoljára, amikor nem a tengerparton kezdtem a reggelemet, így vagy úgy.

– Ennyire függő vagy, mi?

– Nyugodtan mondhatom, hogy meg kellene fontolnom, hogy találkozókra járjak miatta.

– Tudom, hogy nem idevalósi vagy, de mindig is a Keleti parton éltél?

– Igen, de nem a víz közelében nőttem fel, vagy ilyesmi. Voltam egy időbenegy-két családi nyaraláson, aminek az emlékei már kissé homályosak, demiután apám börtönbe került, ezek abbamaradtak. Szóval nem igazán tapasztaltam megaz óceán hívását teljes erővel, amíg ide nem jöttem.

– Hadd találjam ki… most, hogy itt élsz, el sem tudod képzelni, hogy máshol legyél.

Bólintok. – Abban a pillanatban, amikor átjöttem ebbe a városba, tudtam, hogy nem fogok innen elmenni.

– Mindig is így éreztem. Néhányan úgy nőnek fel, hogy utálják,ahonnan jöttek, és alig várják, hogy elmehessenek. A legtöbben nem érzik erősen, de soha nem hagyják el, mert kényelmes és ismerős.Aztán vannak mások, akik olyanok, mint én – a gyökereik összefonódnak a földdel,és nem lehet kitépni egy növényt az otthonából.

– Én egyértelműen az első táborba tartoztam, és nem csak az apám miatt.– Megvonom a vállam. – Már fiatal koromtól kezdve, amikor elkezdtem érezni, egyszerűen tudtam, hogy nem oda tartozom. Otthon volt, de nem az én otthonom. Egyszerűen nem illettem oda. Valószínűleg ezért voltam állandóan szorongó és feszült, és ezért, amikorvégül elmentem, könnyebb volt lélegezni.

– Örülök, hogy most már lélegzel, Sully.– Előrehajol, és egy csókot nyomaz arcomra, mintha egész életében csókolgatott volna. – De ha nem etetsz meg hamarosan, nem tudni, meddig leszel még életben.

A vállam megremeg a nevetéstől. – Valóban?

– Attól tartok, igen. Kár is lenne érte, mert azt hiszem, hagytam volna, hogy betedd a fenekembe, ha szépen megkérsz rá.

Amikor már azt hittem, hogy nem maradt bennem semmi, a farkam megrándul és életre kel a gondolatra, hogy a seggét fogom megdugni.

Gyorsan mozdulok, az ölembe húzom, hogy rám feküdjön.

Féloldalasan vigyorog rám, és átkarolja a hátamat. – Nem most azonnal.

Lefelé csúsztatom a kezeimet az övén, és megtapogatom a fenekét. Megmasszírozom őket, mindkettőt, csak annyira húzom őket, hogy a hideg levegő elérje a lyukát, aztán ringatoma kemény farkam fölött.

Zihál, ahogy a csiklójának ütközöm.

– Sully... – suttogja, homlokát az enyémre hajtva.– Megölsz engem.

– Azt hiszem, túl fogod élni.

– Nem, komolyan. Megölsz engem. Nem arról van szó, hogy nem akarom szétkefélni az agyadat, de én. Éhen. Fogok.Halni.

Belém süllyed, én pedig felnevetek. – Hát akkor kelj fel. Keresek magunknak valamitenni.

Gyorsabban leugrik rólam, mint valaha, és megragadja az eldobott pólóm, áthúzza a fején, mintha az az övé lenne. Olyan átkozottul alacsony, hogy majdnem a térdéig ér.

– Megyek pisilni. Mire végzek, jobb, ha lesz kaja.

– És ha nincs?– feleselek.

– Akkor legalább a cápák kapnak enni.

Kimasírozik a szobából, én meg csak bámulok utána, és megrázom a fejemet.

Feltolom magam az ágyról, és lemondok arról, hogy a már amúgy is rajtam lévő boxeralsón kívül bármi mást magamra vegyek.

Gondolom, már nincs értelme szerénykedni.

Elindulok a konyhába, és egyenesen a kávéfőző felé veszem az irányt.

Mostanra már elég jól ismerem Theát ahhoz, hogy biztos legyek benne, ez az első dolog, amire szüksége lesz.

– Haver, vegyél már fel valami kibaszott ruhát, jó?

Alig tudom elkapni a kávésbögrét, ahogy az ajtó felé pördülök.

– Mi a szar van, Winston? – nézek rá fintorogva. – Itt senki sem szokott kopogni?

Megrántja a vállát. – Az ajtó nyitva volt.– Rászegezem a Ne szarakodj velem! nézésemet. – Jó, nem volt nyitva… de azért kopogtam.

– És nem nyitottam ki. Ez nem jelenti azt, hogy betörhetsz.

– Kérlek! Nem mintha rajtakaptalak volna valami rosszaság közepén.Nincs itt egy lány, vagy...

Winston elhallgat, amikor kinyílik a fürdőszoba ajtaja, és Thea elindul lefelé a lépcsőn.

– Jobb, ha kávét főzöl nekem, vagy...

Mindketten elhallgatnak, amikor észreveszik, hogy a másik ott van.

– Nocsak, nocsak, nocsak. Mi a fasz van itt?– Winston rám bámul, valószínűleg úgy érzi, mintha megnyerte volna a lottót, mivel a srácok márfogadásokat kötöttek arra, hogy Thea és én együtt vagyunk-e vagy sem.

Betartottam a neki tett ígéretemet. Nem számít, hányszor próbáltak meginformációt kicsikarni belőlem – és ez elég sokszor volt –, nem adtam be a derekam. Nem volt bizonyítékuk, hogy Thea és én együtt töltöttük az időnket, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy fogadásokat kössenek a kapcsolatunk státuszára.

Idióták.

– Valakinek szólnia kellett volna, hogy ne jöjjek kopogás nélkül, mert valamit megzavarhatok. – Felvonja a szemöldökét. – Szia, Thea. Jó újra látni téged. Hogy vagy?

– Ó, tudod. Csak a szokásos. Csak pénzt keresünk, és szétrúgjuk a seggeket.

Winstonnak tátva maradt a szája; a nő lepipálta dumában, ami engem megnevettet.

– Hogy vagy? – folytatja. – Hogy van az a cuki vörös kisbabád?

A legjobb barátom mosolyog, teljesen el van ragadtatva a fiától. Mondhatnám, hogysosem képzeltem el Winstont az apa szerepében, de ez hazugság lenne. Jól éreztem, a kezdetektől fogva. Mintha erre a szerepre teremtették volna. Szereti Rikert, mint a sajátját teljes lényével, még akkor is, ha biológiailag nem az övé.

– Ki-be-baszottul tökéletes. Mi a helyzet a kibaszottul hírhedt bátyáddal?

– Egy fájdalom a nem létező farkamban.

Winston kuncogva néz Theáról rám, a szemei humortól csillognak.

– Én, ööö, nem tudtam, hogy ti ketten találkozgattok egymással.

Ne aggódj, én is ugyanúgy meglepődtem, mint te, haver.

Rám néz, és látom rajta, hogy megkönnyebbült, hogy nem mondtam el senkinek.

– Pletykáltok, vagy mi a szar?– kérdezi Thea, és folytatja a show-t.

– Úgy tűnik, igen – mondja hűvösen, bár lerí róla, hogy ezt nem veszi be.

– Akkor megyek, felveszek egy nadrágot, amíg ti ketten pletyiztek.

Kibattyog a szobából, így csak én és Winston maradunk.

Ő áthatóan néz rám, alig várja, hogy kérdésekkel bombázhasson, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg kérdése van.

Nekem is.

De most nem akarok rájuk gondolni. Csak jól akarom érezni magam, és élvezni, amíg tart.

– Nem veszel fel te is nadrágot?

– Ha hívatlanul jössz a házamba, megkockáztatod, hogy alsóneműben kapj el.Így működik ez a szarság.

– Csak örülök, hogy nem az van rajtad, amit Porter szerzett nekünk.– A srácnak van egy olyan szokása, hogy mindannyiunknak vesz egyforma ajándékokat. – Azok a cuccokhalálra ijesztik Drew-t, amikor a fiókomba nyúl, hogy elpakolja a ruháimat.

– Azért, mert az ő arca van rájuk ragasztva.

– Sajnos– grimaszol Winston. – Ráadásul ma vasárnap van.

A francba. Vasárnap van, ugye?

Annyira belefeledkeztem Theába, hogy nem is gondoltam a heti reggelirea srácokkal, és bár soha nem mondanám meg nekik, de könnyen lehet, hogy az a kedvenc részem minden hétvégén.

– Azért küldtek, hogy ellenőrizzelek, mivel sosem hagyod ki a heti találkozóinkat -folytatja. – Foster drámai segge aggódott, hogy meghaltál, vagy valami hasonló szarság. Gondoltam, hogy végre eleged van a szarságainkból.

– Életben vagyok.

– Nyilvánvalóan.

– De – Thea újra belép a szobába, most már egy pár leggingsben –énmegölhettelek volna a csodálatos szexuális képességeimmel. Dobjuk ezt kia nagyvilágba. Dicséretet érdemlek a tehetségemért.

Winston majdnem megfullad a saját nyálától, de én még csak meg sem rezzenek, megszoktam már a véletlenszerűségeit.

Az összes dolog közül, amit szeretek Theában– és ez egy hosszú lista –, az, hogy nem rendelkezik szűrővel, kétségtelenül a kedvencem. Őt nem érdekli. Csak kimondja, ami a fejében jár.

Ezt szeretem. Ez teszi őt valódivá, és a valódiság a kedvencem.

Visszafordulok a kávéskannához, kiveszek egy ízesítőt a fiókból és beteszem a kapszulát a gépbe. Lezárom a fedelet, és visszafordulok Winstonhoz. – Lemaradtam valami jóról?

– Porter és Dory adnak otthont az e havi vacsorának.

A vasárnapi reggeli hagyományunk mellett mindannyian felváltva vagyunk házigazdák a gyerekmentes vacsorákon. Az ötletet Wren találta ki, közvetlenül Nellie születése előtt,és azóta is ezt csináljuk. Jó kikapcsolódni és csak úgy lógni, mint régen, mielőtt a házasság, a gyerekek és a munka miatt mindannyiunk élete hektikussá vált.

– A következő hétvégén lesz. Benne vagy?

– Mindig.

Winston Theára mutat, de a tekintete nem hagy el engem. – Ő is jön.

– Most kérdezed vagy mondod?

– Mondom.

– Nekem nincs beleszólásom ebbe a dologba? – kérdezi Thea.

– Nincs, mert ha nem jössz, nem kapok pénzt.

– Fizetnek?

Sóhajtok, felkapok egy csészét a szekrényből, a kávéfőző alá teszem, és megnyomom a főző gombot. – Az idióta barátaim fogadásokat kötöttek arra, hogyjárunk-e vagy sem.

– Ah.– Thea bólint. – És feltételezem, hogy arra tettél, hogy igen ésmost bizonyítékra van szükséged, hogy beszedd a jutalmad?

– Pontosan.

– Mennyi?

– Háromszáz.

– Száz dolcsiban fogadtatok a barátotok párkapcsolati státuszára?– Felnevet. – Rendben. Megyek, és mindenkinek elmondom, hogy Sully és én hetek óta titokban randizunk, de a nyeremény felét akarom.

– A felét? Te megőrültél. Hatvan-negyven.

– A felét.

– Ötvenöt-negyvenöt.

– A felét – mondja Thea ismét, nem hátrálva meg.

– A kurva életbe – morogja Winston. – Áll az alku.

Kezet ráznak– mert biztos vagyok benne, hogy a Porter üzleti szabályai kezdenek mindannyiunkra átragadni– majd Winston hüvelykujjával a válla felett maga mögé mutat.

– Hagylak titeket, srácok, hogy folytassátok a... nos, amit elkezdtetek. Majd találkozunk szombat este, a szokásos időben.

– Ott leszek az áruval.

– Esküszöm, ha Porter vagy Foster előveszi a tequilát, és meztelenre vetkőzikmegint...

– Ruhába kell varrnunk őket – javaslom.

– Nem rossz. Csá, haver.

Winston egy intéssel kiengedi magát.

Visszafordulok a kész kávéhoz, kiveszem a teli csészét, és megismétlema folyamatot egy saját magamnak valóval.

Thea egy pillanatig utána bámul, aztán felém fordul. – Várj… hadd tisztázzam. Ezen a bulin csak úgy lóbálni fogják a farkukat?

– Porter és Foster hajlamosak egy kicsit elragadtatni magukat, amikor kibontunk egy tequilát. A ruhák általában lekerülnek, és az egyikük meztelenül végzi az óceánban, vagy az úton szaladgálnak.

– Huh – mondja, és a bögre után nyúl, amit felé tartok. – Ezzel kellett volna kezdenie. Hatvan-negyvenet biztosan elfogadtam volna, csak hogy lássam ezt a szart.

A kezembe hajtom a fejem. – Jézusom, Thea.

– Csak viccelek, csak viccelek.– Nevet, és leteszi a kávésbögrét mellém a pultra.

Lábujjhegyre emelkedik, és hozzám tapad, ajkait az állkapcsomhoz nyomja, és csókokkal csipkedi. Belehajolok az érintésébe, és élvezem a szája érzését rajtam. A tegnap esti és a ma reggeli vizit ellenére, a farkam már nem érzi magát olyan kimerültnek, újra életre kelt. Nincs az az isten, hogy nem érzi, hogy hozzá nyomódik, ahogy a végigcsókolgatjaa fülemet, és a fogai közé húzza a fülcimpát.

– Ne aggódj, Sully – suttogja, a nevem úgy hangzik, mint a legjobb dolog, amit valaha hallottam. – Csak a tiédet akarom látni.

Thea térdre ereszkedik, és én kurvára elszállok.